Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A képviselők 147 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett fogadták el kormánypárti politikusok erről szóló javaslatát. Az előterjesztést a szocialista frakció nagy többsége is támogatta, az LMP-sek nemmel szavaztak, a jobbikosok tartózkodtak.

A parlament halasztást nem tűrő kiemelt fővárosi feladatnak minősítette a 3-as metró rekonstrukcióját és északi meghosszabbítását, amit a fővárosi közlekedés biztonsága érdekében mielőbb be kell fejezni. A képviselők az általánoshoz képest rövidebb ügyintézési és szakhatósági eljárási határidőket állapítottak meg a vasúthatósági engedélyezés, az előzetes környezeti vizsgálat, valamint a kisajátítási eljárás kivételével, így alapvetően a közmű- és energiaszolgáltató szervek nyilatkozatainak beszerzése gyorsulhat.

A III. kerületi csillaghegyi öblözet védelmét szintén biztonsági szempontból minősítették halaszthatatlannak.

A Ház döntésével nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közfeladatnak minősítette a két fejlesztést, emellett kijelölte az építtetőket is. A 3-as metró esetében ez a fővárosi önkormányzat vagy a BKV lehet, míg az árvízvédelmi beruházásnál a fővárosi önkormányzat.