Orbán Viktor tudomásul veszi, ha Fellegi Tamás arra a következtetésre jutott, hogy egyszerre két munkát - az IMF-tárgyalások vezetését és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítását - nem lehet rendesen elvégezni.

A miniszterelnök erről pénteken Brüsszelben beszélt magyar újságíróknak. A neki feltett kérdésre válaszolva azt mondta, nem tud arról, hogy Fellegi felajánlotta volna lemondását a miniszteri posztról. Arról van tudomása, hogy Fellegi el fogja végezni a Nemzetközi Valutaalappal való tárgyalások irányítását.

"Ha jól értem, arra a következtetésre jutott, hogy a két dolgot együtt nem tudja csinálni" - tette hozzá.

A kormányfő úgy reméli, hogy erről még a héten beszélni fog Fellegi Tamással. Mint mondta, tudomásul veszi, ha egyszerre két munkát nem lehet elvégezni, és egyetért azzal, hogy most a legfontosabb a nemzetközi pénzügyekről való tárgyalássorozat. Örömének adott hangot, hogy Fellegi Tamás "hajlandó az erőit ennek érdekében mozgósítani".

Fellegi Tamás szerint az, hogy jelezte a miniszterelnöknek, hogy számos feladata közül az IMF-fel induló tárgyalásokra kíván koncentrálni, nincs összefüggésben azzal, hogy "milyen súllyal" tud részt venni ezeken a konzultációkon.

A nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Szegeden ezt egy újságírói felvetésre válaszolva fejtette ki, amely szerint lemondása gyengíti a magyar IMF tárgyalódelegáció súlyát. Akik ezt mondják, arra hivatkoznak, hogy bizonyos pozíciókhoz kötött a delegáció vezetése - reagált a tárcavezető a Szegedi Tudományegyetemen tartott előadását követően.

Tartalmi kérdésekről a tárgyalások kezdete előtt teljesen helytelen és értelmetlen lenne nyilatkozni - jegyezte meg a politikus. Az egyeztetések menetével kapcsolatban a miniszter elmondta, az IMF vezetői pénteken tartanak egy informális ülést, amelyen megvitatják a magyar kérést és tárgyalási pozíciót. Ezt követően, a jövő héten lesz egy informális, de hivatalos kapcsolatfelvétel, amely keretében Magyarországra érkezik az IMF és az EU főtárgyalója. Ezen az együttes megbeszélésen kap majd jelzést a magyar delegáció arról, milyen előzetes elképzelései vannak az EU-nak és az IMF-nek.

Ez alapján állítható majd össze a menetrend, pontosan mikor, hogyan kezdődhetnek meg a tárgyalások, s talán arról is fogunk tudni majd beszélni, milyen keretek között - mondta Fellegi Tamás.