Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot hűtlen kezelés kísérletével vádolták, első fokon letöltendő börtönre ítélték őket, a Szegedi Ítélőtábla azonban mai döntésével felülírta az elsőfokú ítéletet, bűncselekmény hiányában hozott felmentő ítéletet.

Az ügyben tavaly szeptemberben hozott elsőfokú ítéletet a Szolnoki Törvényszék. Akkor négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját, 3 év 6 hónap börtönre ítélték Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, V. Bálint ügyvédet pénzbüntetésre ítélték, viszont Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt felmentették.

A per a Fejér megyei Sukoró község melletti területen tervezett King's City kaszinóberuházás kapcsán indult. A vád szerint 1 milliárd 294,6 millió forint vagyoni kár érte volna a magyar államot, ha a telekcsere megtörténik. Az ügyészség szerint a magyar állam Joav Blum albertirsai és pilisi gyümölcsöseit túlárazottan vásárolta meg, míg a King's City beruházásnak helyet adó mintegy 80 hektár sukorói földet áron alul adta el neki. Az üggyel kapcsolatban 2009-ben indult nyomozás, a Fővárosi Ítélőtábla két évvel később semmisnek mondta ki a szerződést. Tátrait és Császyt 2010-ben három hónapra előzetes letartóztatásba helyezték.

A vádlottak védői felmentést kértek és a bűncselekmény hiányára hivatkoztak, mivel szerintük nem érte kár az államot. Tátrai ügyvédje például azt mondta védőbeszédében, hogy a 2002 és 2009 között Magyarországon kormányzati tisztséget betöltők közül bárki más ülhetne a vádlottak padján. Szerinte ugyanis az volt az ügy lényege, hogy rá lehessen sütni az akkori baloldali politikai erőkre a korrupció bélyegét.

A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben első fokon 4 év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, Császy Zsolt pedig 3 év 6 hónap börtönt kapott. A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat - tettesként, illetve bűnsegédként - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt felmentették. V. Bálint ügyvédet kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetésre ítélték, amely az összesen hatszázezer forint meg nem fizetése esetén fogházbüntetésre változik.

Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró szerdán az MNV Zrt. korábbi vezetőit felmentő másodfokú ítélet mintegy kétórás indoklása során kifejtette, a vádlottak a telekcserével kapcsolatos döntés során joggal tartották szem előtt az állam érdekét, és érezték fontosnak a beruházás megvalósulását, amely 1,3 milliárd euró tőkebefektetéssel, munkahelyek teremtésével kecsegtetett. A vádlottak megalapozatlan jutottak arra a következtetésre, hogy döntésükkel az állami vagyonban nem hogy kárt okoznának, hanem azt gyarapítják.

Az illetékesség hiányával kapcsolatos védői és vádlotti kifogásokkal kapcsolatban a bíró leszögezte, elsőfokú bíróság kijelölése esetén fellebbezések ügyében a területileg illetékes másodfokú bíróság jár el. Gyurisné Komlóssy Éva részletesen kitért az elsőfokú eljárás során történt eljárásjogi szabálysértésekre, és kifejtette, azok egyike sem indokolta az ítélet hatályon kívül helyezését, azok orvosolhatók voltak másodfokon.

A táblabíróság szerint ugyanakkor az elsőfokú ítélet részben megalapozatlan, a Szolnoki Törvényszék a tényállást hiányosan, helyenként iratellenesen állapította meg, és az ítélet indoklási kötelezettségének sem tett mindenben eleget. A tanácsvezető bíró kitért arra, hogy a törvényszék - figyelmetlenségből vagy leírási hiba miatt - tanúvallomások egyes részleteit az elhangzottakkal ellentétesen jegyzőkönyvezte. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok egy részét is iratellenesen értékelte, és téves következtetéseket vont le.