A legtöbb államilag támogatott, alapszakos képzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hirdeti, egyebek között katonai logisztika, üzemeltetés, katonai vezető, rendészeti szarka és a víztudományi kar több képzésére. Ezen kívül vannak még helyek a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán és a Debreceni Hittudományi Egyetem kántor szakán is - írja a Világgazdaság.

A pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akik vagy nem jelentkeztek a 2019-es felvételire, vagy felvételiztek, de nem jutottak be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem - írja az Eduline, amely korábban egy részletes tájékoztatót is készített azoknak, akik pótfelvételizni akarnak.

Az utólagos jelentkezés határideje augusztus 7. éjfél, eredményeket pedig augusztus 26-án hirdetnek. A felvételik eredményét július 24-én közölték.

Maradtak önköltséges szakok is, a napilap cikke szerint például a Budapesti Metropolitan Egyetemen 205 ezer forint a turizmus és vendéglátás képzés, a Semmelweis Egyetemen, 1,3 millió forintba kerül az általános orvosi karon egy félév.