Mint a Napi.hu korábban megírta, a rekonstrukció befejezésének eredeti határideje az idei év volt. A tervpályázatot követően elkészült a felújítás terve, majd a napokban kihirdette a múzeum, hogy az eredeti tervező dolgozhatja át a terveket.

A mostani kormányhatározat kiemeli, hogy a kormány egyetért - az emberi erőforrások minisztere szakmai programja alapján - az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete teljes körű műemléki rekonstrukciójának (a Kinizsi utcai szárny rekonstrukcióját, valamint a Hőgyes Endre utcáról nyíló új szárny megépítését is magába foglaló), eredeti lechneri tervekkel összhangban történő megvalósításával és múzeumszakmai fejlesztésével 2017-2021 között. Vagyis a végső határidő ugyan csak kitolódott.

Ezt követően szól a határozat a 25 milliárd forintos támogatás felülvizsgálatáról, valamint az idei, több mint 6 milliárdos támogatásról, amiből az következik, hogy a munkálatok még idén megkezdődnek.