Nagyon úgy néz ki, hogy emelkedhet a fenyőfa ára, a magyarok karácsonykor nem nagyon nézik az árcimkét, azaz számukra olyan, mint az üzemanyag, vagy a cigaretta: kerüljön bármennyibe, nem engednek a szokásaikból.

A fenyőfák árának idei karácsonyra várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban: a vevők 54 százaléka továbbra is nordmann fenyő iránt érdeklődik - derül ki Agroinform.hu friss felméréséből. A válaszadók 26 százaléka 7-10, további 23 százaléka 10 ezer forintnál is magasabb összegből tervezi beszerezni a karácsonyfát.

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz képest idén decemberben 10-20 százalékkal emelkednek: a lucfenyő 4-5 ezer forintért, az ezüstfenyőt 5-6 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 7 ezer forint körüli áron lehet majd megvásárolni méterenként.

A felmérés válaszadóinak 39 százaléka azt jelezte, hogy évente egyszeri kiadásról lévén szó, így idén is a szokásos fajtájú és méretű fenyőt veszi meg. Akik változtatnak, azok 31 százaléknyian esetleg a tervezett méretben lépnek majd vissza, 17 százalék igyekszik olcsóbb beszerzési hely keresésével vagy ügyesebb alkuval kompenzálni az áremelkedést.

Az olcsóbb fajtára váltást csupán 10 százaléknyian vennék fontolóra, és mindössze 2-3 százaléknyian jelezték azt, hogy emiatt a műfenyő felé fordulnak.

Kép: Agroinform.hu

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete tájékoztatása szerint fenyőből nem lesz hiány az idei szezonban sem. A fenyőfát vásárlók körében továbbra is messze a nordmann fenyő a legnépszerűbb: 54 százaléknyian választják ezt a fajtát.

A második helyen az ezüstfenyő áll 22, míg a harmadikon a luc 18 százalékkal. További fajták iránt (például duglászfenyő, feketefenyő) a vásárlók 6 százaléka érdeklődik.

Kép: Agroinform.hu

A méretet tekintve 46 százaléknyian másfél méter feletti, 54 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek vásárolni.

A műfenyővel valójában nem védjük a környezetet

A felmérés alapján jelenleg a lakosság körülbelül negyede díszít karácsonykor fenyő helyett műfenyőt. A műfenyőt választók körében a környezet védelme a leggyakoribb indok (46 százalék), de sokan emelik ki, hogy több éven át lehet felhasználni, így olcsóbb (28 százalék), illetve azt is, hogy nem hullik a levele, nem kell utána takarítani (26 százalék) is. Ugyanakkor tudni kell, hogy a karácsonyfának ültetett fenyő összességében környezetbarátabb, mint a műfenyő. A közhiedelemmel ellentétben a műanyag fenyő csak hosszú, körülbelül 20 éves használat után környezetkímélőbb, mint a hagyományos.
A karácsonyfának nevelt fenyők faiskolákból származnak, a piacra kerülő áruk nem az erdők „kiirtásából” erednek – edukál a Nemzeti Agrárkamara (NAK). A fenyő termesztése igen hasonló más mezőgazdasági növényekéhez, a kidobott fák többségét komposztálják, így sem az előállítása, sem a megsemmisítése nem terheli a környezetet. Aki ilyet vesz, nem távol-keleti gyártókat, hanem nagyrészt hazai termelőket támogat.

 

Azt, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók ugyanis hagyományosan ekkor foglalkoznak a fenyő beszerzésével: 40 százalék az utolsó hétre hagyja a vásárlást.

Fenyőlexikon

Magyarország földrajzi adottságaiból – a magashegységek hiányából – következik, hogy bizonyos fajta fenyőket, elősorban a karácsonyfaként tartósságáról és dús ágairól híres nordmann fenyőfa importtermék, míg a lucfenyő magyar termesztésű, de exportra is bőven jut. Mintegy 3000-3500 hektár területen folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés. A tevékenységet – beleértve a forgalmazást is – 600-700 családi gazdaság végzi.

  • Jellegzetes illata miatt a lucfenyő a klasszikus értelemben vett karácsonyfa. Népszerű fenyőféle, noha közismert, hogy tűlevelei a meleg lakásokban hamar lehullanak.
  • A másik közkedvelt karácsonyfa az ezüstfenyő, ami a lucfenyő nemzetség egyik tagja. A sűrű ágrendszerű fát rendkívül dekoratívvá teszik a kékes-zöldes viaszréteggel bevont tűlevelek, amelyek azonban nagyon szúrósak. Ezért a gyerekes családok körében csak kevéssé népszerű.
  • A legnépszerűbb karácsonyfaféle a Kaukázusban őshonos nordmann fenyő. Szabályos alakú, tetszetős formájú fa. Lombozata sötétzöld, fényes tűlevelei puhák, 3-4 cm hosszúak, alig-alig hullanak. Meleg lakásokban is hónapokig megmaradnak. Az árusított nordmann fenyők túlnyomórészt Dániából származnak: 500-600 ezer fa érkezik onnan. Nordmann fenyőt – az évek óta erősödő keresletre válaszul – az elmúlt 10 évben nagy mennyiségben telepítettek magyar termelők is, így idén hazai áruval bővül e termék piaca.