Ferenc pápa Európa szívében tett látogatásnak nevezte magyarországi útját - számolt meg a közmédia vatikáni tudósítója az MTI szerint. Ferenc pápa azt mondta, nagy örömére szolgál, hogy Budapestre és Szlovákiába utazhat, hiszen tudja, hogy sokan várják. 

Közölte továbbá, a pápának az is nagy öröm, hogy végre utazhat, hiszen a koronavírus-járvány kezdete óta csak egy nagyon rövid iraki látogatása volt. 2020 eleje óta gyakorlatilag ez az első tömegesemény, amelyen a pápa részt vesz, hiszen ilyet még a Vatikánban sem tartottak. Az egyházfő elnézést kért, amiért ülve mondta el a beszédét, amikor a magyar keresztény egyházak és a zsidó közösségek képviselőivel találkozott. Majd azt mondta, nyáron már volt egy műtéte és már nem 15 éves.

A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) délben kezdődött zárómiséjére érkezett Magyarországra.  A pápa a misét megelőzően találkozott többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel, Áder János köztársasági elnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Erdő Péter bíborossal is. 

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát vasárnapi budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot. A magyar kormányfő átadta Ferenc pápának annak a levélnek a másolatát, amelyet IV. Béla magyar király IV. Ince pápához intézett. A Vatikán közlése szerint a "szívélyes légkörű" volt a talákozó. A katolikus egyházfő és Magyarország vezetői az egyház magyarországi szerepéről, a környezetvédelem iránti elkötelezettségről, valamint a családok védelméről és támogatásáról beszélgettek. A pápa megajándékozta a köztársasági elnököt Ippolito Caffi olasz festőnek az 1800-as évek közepén készült, jelenleg a Római Múzeumban őrzött egyik festményének mozaikból készült másolatával. A Pápai áldás a Szent Péter téren címet viselő alkotás azt ábrázolja, amint a reggeli napfényben fürdő Szent Péter téren gyülekeznek a pápai áldásra várakozó emberek.