A NAPI Gazdaság cikke A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) szeptember 4-re hirdetett teljes munkabeszüntetést - üzemkezdettől 13 óráig -, ha nem tudnak megállapodni a munkáltatóval a béremelésről. A BKV dolgozóinak 85 százalékát tömörítő érdekképviseletek azt követelik, hogy az év eleji, átlagosan 7 százalékos emelés után további 6 százalékkal növeljék a fizetéseket, január elsejéig visszamenőleg - a közlekedési vállalat azonban ezt elutasítja. A tárgyalásokat ma folytatják, ám ezek légkörén aligha javít majd, hogy a BKV időközben fizetett újsághirdetésekben kezdett buszsofőröket keresni arra az esetre, ha jövő kedden megtartják a sztrájkot. A Független Hírügynökség több hírportál, illetve híradó által ismertetett információja szerint vasárnap délutánig már száznál többen jelentkeztek ideiglenes buszsofőrnek - fél napra 30 ezer forintért. Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettes, a BKV kommunikációs vezetője szerint pénteken már látszik majd, lesz-e sztrájk, ezért várhatóan akkor értesítik majd a jelentkezőket; az alkalmi sofőrök rövid oktatásban részesülnek, amelynek végén vizsgát is kell tenniük, csak ezután vehetik fel a munkát. Az alkalmi sofőrök beállítása nem jelent többletköltséget a BKV-nak - hangsúlyozta Regőczi -, hiszen a sztrájkoló alkalmazottak arra az időre nem kapnak fizetést. A járművezetők körében nagy felháborodást keltett a BKV lépése - nyilatkozta az MTI-nek Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége ügyvezető elnöke, aki szerint törvénytelen az eljárás és veszélyeztetheti az utasok biztonságát is. Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettes álláspontja szerint nem törvénytelen a külső munkavállalók bevonása, mert a szakszervezetek az említett napon egyáltalán nem kívánják felvenni a munkát, a BKV pedig az utasoknak biztosítani kívánja az elégséges szolgáltatást. Az idei iskolakezdéskor, illetve nem sokkal előtte életbe lépő változtatásokkal a BKV azt kívánja elérni, hogy a járművek kihasználtsága ne haladja meg a 90 százalékot. A félszáz járatot érintő intézkedéssorozat mindenekelőtt a menetrendek összehangolását, az utasszámhoz igazodó átcsoportosításokat jelenti, ezenfelül a reggeli csúcsidőszakban egyes vonalakon több jármű szállítja az utasokat. A legjelentősebb változás a XVI. kerület buszközlekedésében, illetve a budai villamosközlekedésben lesz. A XVI. kerület tizenöt járata módosul, két új vonal jön létre, négy másik buszvonalon pedig jelentős változások lesznek. A gyors 44-es autóbusz útvonala rövidebb lett, de a gyors 144-es bővített üzemidővel, munkanapokon egész nap közlekedik. Rákoskeresztúr és Újpalota között pedig 46-os jelzéssel új körjárat indult. A 75-ös autóbusz sűrűbben, nagyobb befogadóképességű járművekkel közlekedik. Új gerincvonalat alakítottak ki a budai villamoshálózaton: a 18-as és az 56-os villamosok „összekapcsolásával” augusztus 21. óta átszállás nélkül lehet közlekedni Hűvösvölgy és Budafok között. Változás továbbá, hogy szeptember 3-tól 105-ös jelzéssel összevontan közlekedik a 4-es, a gyors 4-es és 105-ös autóbusz Buda és Pest, vagyis az Apor Vilmos tér és a Gyöngyösi utca között. Az intézkedések nem változtattak a Fővárosi Önkormányzat által az idei évre elfogadott, s a BKV-val szemben megfogalmazott teljesítményelváráson, így aztán ezek nem igényeltek újabb járműveket sem. A változtatásoktól azt várja a társaság, hogy több utast vonz majd a tömegközlekedés, ami végső soron pluszbevételhez juttathatja a céget - mondta lapunknak Kiricsi Karola,a közlekedési cég szóvivője.