Több jogszabályt módosító úgynevezett salátatörvény-tervezetet nyújtott be Kósa Lajos és Dunai Mónika fideszes képviselő, amellyel szövetkezetet hoznának létre a kisgyermekkel otthon lévőknek - hívta fel a figyelmet cikkében az Mfor.hu.

A törvényjavaslat szerint a "kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete olyan speciális szövetkezet, amelynek célja nem nagyszülőként gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesülők vagyoni, szociális, kulturális helyzetének előmozdítása, lehetőséget biztosítva arra, hogy a tagok rugalmas keretek között a foglalkoztatásba bekapcsolódjanak, illetve abban újra részt vehessenek, közösséghez tartozhassanak. A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének célja továbbá az is, hogy elősegítse a tagok között a kisgyermekek gondozásához, neveléséhez kapcsolódó tudás- és ismeretanyag átadását, valamint tapasztalatcserét, ezen túlmenően pedig hozzásegítse tagjait a kisgyermekek gondozását, nevelését érintő új ismeret- és tudásanyag megszerzésének lehetőségéhez."

Az állam támogatást nyújthat a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tevékenységéhez.

Tagdíjat kell fizetni

A törvénytervezet szerint a szövetkezet tagjainak legalább 90 százalékban nem nagyszülőnek kell lennie. A tagsághoz a szövetkezet alapszabályában meghatározott nagyságú tagdíjat vagy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást kell juttatni. A szövetkezetnek lesz egy ismeretfejlesztési és edukációs alapja is, amelyből finanszíroznák a kisgyerekek gondozásáról, neveléséről a tudásanyag átadását, a tagok oktatását.

Szolgáltatási díjat kapnak

A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete által nyújtott szolgáltatásokért szolgáltatási díjat kell fizetni. A szövetkezet éves nettó árbevételének legalább 85 százalékát a tagok között személyes közreműködésük arányában kell majd felosztani.

A kismama-szövetkezet ötlete nem új, 2018-ban már beszélt erről Novák Katalin családokért felelős államtitkár - írta az Mfor.hu. Novák szerint a szövetkezeti forma rugalmasabb munkavégzést tenne lehetővé a kismamáknak (vagy az otthon lévő kispapáknak), mint a hagyományos munkahelyek. A szövetkezet segítheti is őket abban, hogy fokozatosan visszatérjenek a munka világába.

Munkaközvetítést végeznek

A tervezet arról is szól, hogy a szövetkezeti tagok a személyes közreműködésüket harmadik személy részére nyújtott - külsős - szolgáltatás keretében is teljesíthetik. Ilyen külsős munka esetén a Polgári Törvénykönyv megbízásra vonatkozó, valamint a munka törvénykönyvének e törvényben meghatározott szabályait és a munkavédelemről szóló törvény irányadó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

A törvény kimondja, hogy feladatteljesítésnél az azért járó összeg nem lehet alacsonyabb, mint amit a munka törvénykönyvének 153. paragrafusa meghatároz - vagyis a minimálbért/garantált bérminimumot meg kell adni.