A múlt héten, pénteken véget ért a parlament koronavírus-járvány miatti rendkívüli ülése, ami azt jelenti, hogy a nyári szünetet követően csak szeptemberben folytatja munkáját az Országgyűlés. Az Azonnali.hu ezért utánanézett, hogyan teljesítettek a felszólalásokat tekintve a magyar politikusok az elmúlt hónapokban.

Hét olyan kormánypárti képviselőt találtak, akik egyszer sem szólaltak fel az elmúlt két évben, azaz a 2018-ban kezdődött parlamenti ciklusban. Pedig ha más nem, a koronavírus, az emiatt - eddig példátlan módon - elrendelt veszélyhelyzet és annak hatása biztosíthatott témát a politikusoknak - jegyzi meg cikkében a lap újságírója.

Bíró Márk tíz éve csendes

Bíró Márk fideszes képviselő ebben a ciklusban sem szólalt fel. A parlament némájaként is emlegetett politikus immár tíz éve képviselő, de ez idő alatt egyetlen egyszer sem beszélt a plenáris üléseken. Írásbeli indítványt az elmúlt két évben nem nyújtott be, a lap megkérdezni se tudta tőle, hogy mely területeken aktív, mivel hozzá - a képviselők többségével ellentétben - nincs feltüntetve e-mail-cím a parlamenti honlapján. Bíró képviselői fizetése egy honvédelmi bizottsági tagsággal együtt több mint egymillió forint, májusban bruttó 1 millió 324 ezer forintot kapott.

Szinte örök némának számít Kubatov Gábor fideszes frakcióvezető-helyettes is, aki 2006 óta parlamenti képviselő, de eddig csak egyszer szólalt fel, a legelső ciklusában, míg indítványokat legutóbb a 2014-2018-as ciklusban adott be. A politikus májusban közel bruttó 1,9 millió forintot vihetett haza az országgyűlési képviselőségért.

Már 18 éve ott van a parlamentben Farkas Flórián, aki legutóbb a 2010-2014 közötti ciklusában beszélt. Egy törvénybizottsági tagsággal a képviselői fizetése májusban bruttó 1 millió 544 ezer forint volt.

Ugyancsak hallgatott a Hajdú-Bihar megyei fideszes Tiba István (1,875 milliós fizetéssel májusban), a költségvetési csalással vádolt, mentelmi jogától emiatt megfosztott Simonka György (1,324 millió forint), valamint az 1998 óta képviselősködő Bács-Kiskun megyei Kerényi János (1,544 milliós májusi fizetéssel). Ők hárman beadvánnyal sem éltek az elmúlt két évben.

Rogán Antal se beszélt

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal a legutóbb 2014-2018 között volt aktív, a mostani ciklusban eddig csak egy, ötödmagával együtt benyújtott indítványt nyújtott be (a képviselői fizetése bruttó 1,1 millió, a miniszteri közel 2 millió forint forint).

Az ellenzéki politikusok között nem volt olyan, akinek nem volt legalább egy felszólalása, vagy indítványa ebben a ciklusban - írja az Azonnali.hu.