A jelek szerint a dolgozó fiatalok egy része borúlátónak mondható, ha a fizetésük alakulása kerül napirendre. Ugyanakkor vannak optimisták is - ez derül ki a K&H ifjúsági indexéhez az idei második negyedévben készült reprezentatív felmérés és a hivatalos KSH-adatokból.

Mennyit kaptak?

Idén az első félévben a legalább öt fős cégeknél, állami vagy jelentős nonprofit szervezeteknél dolgozó 20-29 évesek a hivatalos statisztikai adatok alapján - a különböző kedvezmények nélkül - nettóban több mint 244 ezer forintos átlagfizetést kaptak havonta. Ez 7,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 227 ezres összeget.

Ráadásul a korábbi éveket is tempós növekedés jellemezte, a 2020 első felében 6,6 százalékkal, 2019 azonos időszakában pedig 15,3 százalékos fizetésemelkedést könyvelhettek el a korosztály dolgozó tagjai.

Mire számítanak?

Az utóbbi években látott jelentős növekedés ellenére a K&H ifjúsági indexéhez készített reprezentatív kutatás szerint a dolgozó 19-29 évesek nagy része nem vár komolyabb fizetésemelést. Ebben szerepet játszhat az is, hogy a hivatalos statisztikai adatok az öt fősnél nagyobb cégek adataival készült, míg nagyon sokan ennél kisebb vállalkozásoknál dolgoznak.

A kutatás szerint a megkérdezettek 23 százaléka vár nagyobb béremelést, ami a mértéket tekintve az inflációt meghaladó emelkedést jelentene. Sok válaszadó azonban nincs tisztában az infláció pontos értékével, ezért a felmérés a 3-5 százalékot meghaladó emelést minősíti nagynak.

A 23 százalékos arány viszonylag magasnak mondható, a felmérés több mint 8 éves történetében csak néhány alkalommal – például 2021 és 2020 első negyedévében és 2018 végén – fordult elő ennél magasabb vagy ehhez hasonló eredmény.

A többség viszont óvatos, az inflációnál visszafogottabb, azaz 3-5 százalék alatti bérnövekedéssel számol a következő időszakban. 24 százalékuk pedig nem vár változást, amennyiben valóban így lesz, akkor az infláció miatt a fizetésük vásárlóértéke mérséklődhet. Eközben a dolgozó fiatalok marginális része tart csak attól, hogy kisebb összeget kap, 3 százalékuk számol ezzel a forgatókönyvvel.