A múlt hónap végén 21 692,4 milliárd forint volt a központi költségvetés bruttó adóssága, ez 62,4 milliárddal volt magasabb a februári, nominálisan szintén csúcsot jelentő értéknél. Első ránézésre meglepő, hogy a forintadósság tovább emelkedett, míg a devizában fennálló tartozásunk csökkent, hiszen előzetesen arra lehetett számítani, hogy a forint gyengülése miatt a devizaadósság forintban számolva emelkedik majd. (A GDP-arányos államadósság természetesen nincs rekordszinten: a NGM adósságnyomás-mérője a legfrissebb, múlt pénteki adat szerint 79,03 százalékon állt a mutató, 297,23 forintos euróárfolyamon számolva.)

Törlesztettünk az IMF-nek

A forintadósság 12 436,9 milliárd forintos összege 86,4 milliárddal volt magasabb az egy hónappal korábbinál, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az ÁKK Zrt. rendre a terven felül értékesít állampapírokat, kihasználva a történelmi mélypontra esett hozamokat. Közben a devizában fennálló tartozás ennél kisebb mértékben, 66,3 milliárd forinttal 8967,8 milliárdra csökkent.

Mindezt úgy, hogy a forint gyengült, az euró árfolyama a február végi 296,25-ről 304,30-ig emelkedett március végére a Magyar Nemzeti Bank középárfolyama szerint. Ez elvileg az adósság növekedését okozta volna, azonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján található adatok szerint márciusban Magyarország két részletben összesen 427,75 millió SDR-t, mintegy 366 millió eurót fizetett vissza a 2008-ban felvett hitelcsomag törlesztéseként, ennek köszönhetően csökkent a devizaadósság.

Visszaváltották a Pemákot

A nemzetközi szervezethez történt visszafizetés mellett meglepetésszerűen csökkentette a devizában fennálló adósságot a Pemák állományának visszaesése. A február végi 429,7 milliárd forintról ugyanis márciusban 297,5 milliárdra csökkent az inflációkövető eurós magyar állampapír állománya, vagyis hiába értékesített 1,5 milliárd eurót az adósságkezelő a papírból, az állomány a múlt hónap végén már az egymilliárd eurót sem érte el.

A fentieket látva indokolt volt az ÁKK óvatossága: Borbély László András, az ÁKK általános vezérigazgató-helyettese még március közepén úgy nyilatkozott a Napi Gazdaságnak, hogy nehéz megbecsülni, hányan váltják vissza a Pemák-ot lejárat előtt, ezért nehéz megbecsülni, pontosan mekkora lesz a kötvény szerepe az adósságfinanszírozásban. A tavaly novemberben a piacra dobott kötvényt ugyanis bármikor szabadon visszaválthatják a befektetők, igaz ez kamatcsökkenéssel jár, így nem féltétlenül érdemes ugrálni a befektetések között. Márciusban vélhetően egy vagy több nagy szereplő váltott vissza 130 milliárd forint értékben papírokat, ennek volt köszönhető a csökkenés.