Január közepéig nem kapták meg az alap- és szakellátást végző fogorvosok a Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által megígért 380 ezer forintos rezsitámogatást - mondta szerdán a Világgazdaságnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke. Az egyszeri, másfél millió forintos kiegészítő juttatás viszont minden rendelőbe megérkezett decemberben.

Az Emmi akkor a lap kérdésére azt közölte, a fogorvosok idén is számíthatnak az ígért kiegészítő plusz forrásra, de az összeg nagyságát nem árulták el. Nagy Ákos a lapnak azt mondta, a fogorvosi praxisoknak a jelenlegi 900 ezer forintos finanszírozás helyett minimum 1,6 millió forintra lenne szükségük ahhoz, hogy ne legyen ráfizetéses a munkájuk.

Az Emmi mai közleményéből kiderül, 2020-ban havi 250 ezer forinttal több, összesen 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászati alap-, vagy szakellátást működtető szolgáltatók. A támogatás összege országosan több mint 9,5 milliárd forintos pluszt jelent a fogászati ellátásban.