A jegybank MTI-Eco által idézett közleménye szerint a törvénytervezetről döntő kormányülésen jelen volt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is. A kormányülést követően az Országgyűlés elé kerülő módosítás "egyszerűsíti, racionalizálja a Magyar Nemzeti Bank működését. Karcsúsodik a jegybank irányítása, amellyel a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés a cél" - fogalmaz a közlemény. A változtatások eredményeként a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának létszáma öt-hét főre csökken, amely azonban a jelenlegi tagok mandátumát nem érinti. Az MNB valamennyi alelnöke tagja lesz a monetáris tanácsnak, illetve a központi banknak két alelnöke lesz az eddigi legalább három, legfeljebb öt helyett. Megszűnik az MNB igazgatósága, feladatait az elnök veszi át, ugyancsak megszűnik az MNB közgyűlése, a jövőben az államot – mint részvényest – képviselő, államháztartásért felelős miniszter az MNB törvényben tételesen meghatározott tárgykörökben részvényesi határozattal dönt. Magyarország európai uniós tagsága alapján a jegybanktörvény módosításakor ki kell kérni az Európai Központi Bank véleményét is. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak, és a szöveg véglegesítése során a törvényalkotók figyelembe tudják venni az EKB esetleges javaslatait is - áll az MNB közleményében.
QP | Quality Placement