Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A földvásárlási hitelprogramról a kormány még október 16-án döntött. A mostani határozat annak két pontját módosítja. Az első pont eredetileg úgy szólt, hogy a 150 milliárd forintos hitelkeretből származó hitel a nyertes árverező által árverésen megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel. A változtatás szerint a hitel az árverés útján vagy az árveréssel érintett földrészletre vonatkozóan, a fennálló elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére használható fel.

Változatlan maradt az a szabály, amely szerint maximum 20 éves lejárattal, a futamidő első 10 évében a Magyar Nemzeti Bank által elindított növekedési hitelprogram harmadik szakaszában igénybe vehető forrás felhasználásával fix, évi 1,95 százalék kamatozással, a futamidő második 10 évében pedig az elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett jár a hitel. A felvett hitel összege 3 milliótól 300 millió forintig terjedhet. A biztosíték pedig az állam visszavásárlási joga és jelzálogjog, valamint az ezekhez kapcsolódó elidegenítési és terhelési tilalom.

Az eredeti szabályok az önerőt 10 százalékban határozták meg akkor, ha a hitelfelvevő a megvásárolni kívánt földrészlet haszonbérlője, vagy a földrészletre vonatkozó megkötött jövőbeni haszonbérleti szerződéssel, illetve az NFA-val a hasznosításra kötött megbízási szerződéssel rendelkezik. Minden más esetben az önerő a vételár 20 százaléka. A 10 százalékos önerő feltétele a módosításban kiegészül azzal, hogy ha a hitel igénylője az NFA-val a föld hasznosítására kötött megbízási szerződéssel rendelkező mezőgazdasági termelőszervezetben vagy gazdálkodó szervezetben legalább 25 százalékos tulajdonosi részesedéssel rendelkezik, akkor is a kisebb önrésszel kaphatja meg a hitelt.