Gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert Horvátországban. A hírt a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) közölte, nem hivatalos információk szerint őrizetbe vették az INA horvát olajipari vállalat egyik igazgatóját is.

Az USKOK közleménye szerint a letartóztatások és a bizonyítási cselekmények lefolytatása bűnügyi nyomozás eredménye, a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát nemzeti nyomozó irodával (PNUSKOK) együttműködésben. Zágrábon kívül Split-Dalmát, Sibenik-Knin és Eszék-Baranya megyében is folynak házkutatások és őrizetbe vételek.

A Jutarnji List című horvát napilap nem hivatalos információkra hivatkozva azt írta, a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélésekben Damir Skugor, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatója játszott főszerepet. A nyomozó hatóságok gyanúja szerint a letartóztatottak több száz millió kunával károsították meg az INA-t, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos növekedését a világpiacon.

A lap azt is kiderítette, hogy Skugor olyan gázeladási szerződést kötött az OMS nevű befektetési céggel - amelynek egyik tulajdonosa volt szomszédja: Josip Surjak, az ügyvédi kamara elnöke. A másik tulajdonos pedig egy Goran Husic nevű vállalkozó. A cég olcsón vásárolt gázt, piaci feltételek mellett, óriási haszonnal értékesítette tovább.

Az OMS csak 2021-ben 144 millió kuna (7,8 milliárd forint) haszonra tett szert, amelyet a vádlottak elosztottak egymás között. Skugor részét átutalták édesapja számlájára, aki nyugdíjas. Erre lett figyelmes a pénzmosás elleni iroda, amely azonnal jelentette az esetet az illetékes hatóságoknak. A hatóságok az INA igazgatójának apját, valamint a Plinara észak-szlavóniai olaj- és földgázvállalat igazgatótanácsának elnökét, Marija Retkicet is őrizetbe vette.

Az ügyre az INA is reagált. Közleményükben azt írták: folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjukban nyilatkozni, de teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal a teljes körű tényfeltárás érdekében.