Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, a kormány több mint 100 ezer család rezsicsökkentését segíti az ingyenes tűzifával – közölte az Agrárminisztérium.

Az állami erdőgazdaságok több mint 2000 önkormányzat számára biztosítanak mintegy 200 ezer köbméternyi faanyagot, amelynek már több mint kétharmadát 2022. december végéig átadták az érintett településeknek – idézi az MTI Nagy Istvánt.

A tárcavezető szerint a fennmaradó mennyiség átadása folyamatosan zajlik, így a szokásos februári 15-i határidőre teljesítik az összes kiszolgálást. Az igények legnagyobb részével idén is az adott térségben gazdálkodó állami erdőgazdaságot keresik meg a programban nyertes önkormányzatok. Ez azt mutatja, hogy az állami erdőgazdaságok hosszú évek óta a legmegbízhatóbb partnereknek számítanak a tűzifa kiszolgálásban.

Kiviteli tilalom a tűzifára? Ugyan már!

Nemhogy nem tiltották meg, egyenesen engedélyezték közel 90 ezer tonna tűzifa kivitelét – tudta meg az Átlátszó. Méghozzá nagyrészt olyan országokba, ahol egyébként jelentős erdőgazdálkodás folyik. A KSH adatai szerint átlagosan 60 százalékkal drágult a tűzifa Magyarországon egy év alatt.

Az agrárminiszter arra is kitért, hogy az utóbbi időben különböző fórumokon többször felmerült az a vád, hogy a fakitermelések, a tűzifa termelés a magyar erdők pusztulását jelenti. Ezzel szemben Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság. Ez azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat. A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, mindig az erdő megújítása követi.

Nagy István a közleményben hangsúlyozta: „jogszabályaink és hatóságaink kellő garanciát jelentenek az erdők megőrzésére, rendelkezünk azzal a tudással és azokkal a szabályozókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar erdők egyszerre jelentsenek a társadalom számára természeti és rekreációs értéket, nyersanyagforrást és munkahelyet”.