A németországi pénzügyi befektetők és a különböző cégek képviselői előtt a magyar kormányfő megismételte, hogy 2014-re az államadósság szintjét 65-70 százalékra csökkentjük - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Orbán Viktor utalt arra is, hogy az úgynevezett foglalkoztatási aktivitási rátát jelentősen növelni kell, mégpedig a jelenlegi 55 százalékról először 65 százalékra, majd 75 százalék körülire.

Az MTI értesülése szerint a miniszterelnök egy kérdésre válaszolva kijelentette: van esély arra, hogy 2020-ig teljesülnek az euró magyarországi bevezetésének feltételei.

A magyar kormányfő németországi látogatásának második napján az európai pénzügyi világ központjának számító Frankfurt városában - akárcsak előző este Berlinben - a Deutsche Bank rendezvényének vendége volt. Ezúttal azonban kisebb, mintegy 60 fős, de kifejezetten szakmai, mégpedig pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló közönség előtt szólalt fel.

A miniszterelnök szóvivőjének tájékoztatása szerint Orbán Viktor elmondta, hogy az előző nyolc év kormányzása miatt 2010-re az állam a gazdaság tehertételévé vált. Ezért - mint hangsúlyozta - komoly átszervezést kell végrehajtani. Ennek jegyében került sor Európa legegyszerűbb adórendszerének kialakítására, csökkentettük a társasági adót, és folyamatosan szorítjuk vissza a vállalatokat terhelő bürokráciát és adminisztrációt.

A miniszterelnök hangsúlyozta, jó esély van arra, hogy a következő évek sikerszereplője ismét Közép-Európa legyen. Ennek stabilitásában Magyarország kulcsszereplő - értékelte a magyar kormányfő.

Az MTI értesülése szerint az előadást követően, az euró bevezetését firtató kérdésre válaszolva a miniszterelnök utalt arra: ehhez teljesíteni kell a maastrichti feltételeket, ugyanakkor szükség van egy versenyképes Európára és egy versenyképes Magyarországra is. Mindennek alapján lehetségesnek tartotta, hogy a szükséges feltételek 2020-ig teljesülnek, és az euró bevezetése megvalósulhat.

Orbán Viktor előadását Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter is saját prezentációval egészítette ki.

A pénteki fórumot egyes források előzetesen összefüggésbe hozták Magyarország eurókötvény-kibocsátásával is. Az Államadósság Kezelő Központ ugyanis április közepén a többi között a Deutsche Bankot kérte fel az eurókötvény kibocsátásával kapcsolatos találkozók megszervezésére.

A miniszterelnök ugyanakkor már előző nap, Angela Merkel kancellárral tartott találkozója utánutalt arra, hogy a szerdai kötvénykibocsátással az erre az évre szükséges pénzügyi eszközöket sikerült begyűjteni, ezért - mint hozzátette - a kormány már a 2012-es éven dolgozik.

Csütörtök este Berlinben a miniszterelnök szintén a Deutsche Bank szervezésében rendezett üzleti fórumon vett részt. Orbán Viktor a csaknem 300 meghívott vendég előtt ismertette a magyar uniós elnökség célkitűzéseit, szólt az EU előtt álló kihívásokról és a német-magyar gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokról. A vendégek között ott voltak a Magyarország iránt immár hagyományosan elkötelezett német vállalatok, köztük mindenekelőtt az Audi, a Bosch és a Knorr Bremse vezetői is.