Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelentős járműforgalmat vihet majd el az M7-esről a zsúfolt nyári hétvégéken, ha átadják a várpalotai elkerülőt a 8-as úton, ugyanis akkor Székesfehérvártól Veszprémig kétszer kétsávos, osztott pályás úton haladhatnak a gépkocsik. Az átadás néhány hónap múlva - az eredeti tervek szerint márciusban -, még a nyári szezon kezdete előtt megtörténhet - írta a napilap.

A Várpalotát elkerülő kilenc kilométeres négysávos út két ütemben épül. A város déli határánál az első ütemet, míg Várpalotától délnyugatra a második ütemet kivitelezi a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. konzorciuma. Várpalota a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti szakaszán fekszik, ez a 28,8 kilométeres útvonal a tervek szerint 2018 végére válik teljes egészében kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá.

Jó hír a Balaton északi partjának nyugati településeit gyakran felkeresőknek, hogy az R76-os részeként Keszthelyt is bekötik a gyorsforgalmi hálózatba. Az út a Keszthelyt és Hévízt elkerülő 71-esbe torkollik, amely végigfut a tó északi oldalán, így könnyebbé teszi az elérést az M7-es irányából.

A Közbeszerzési Értesítőben a közelmúltban megjelentek szerint az R76-os gyorsútnak az M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó 8,6 kilométeres szakaszát a Strabag építi meg. A 38,8 milliárd forintos beruházás során az M7-es holládi csomópontja és Fenékpuszta között Battyánpusztát és Balatonszentgyörgyöt elkerülve épül meg új nyomvonalon. Az eddig használt 76-os főút a lassabb járművek, illetve a helyi forgalom számára továbbra is elérhető marad.