Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe.

A ma  megjelent rendeletmódosítás értelmében július elsejétől bővül a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság: már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebről fizetni. Ezeknél a szolgáltatóknál eddig kizárólag a harmadik, szabadidő zsebet lehetett használni. A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafetéria rendszer bevezetése óta - 2010-ről 2012-re - 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom. Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP Kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a Kormány a szakmai szövetség javaslatát elfogadta - írja a szaktárca.

Változik a szálláshely zseb felhasználása is a szálláshely szolgáltatók kérését figyelembe véve: ezentúl a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet fizetni a SZÉP Kártya első alszámlájáról, nem csak a szálláshely szolgáltatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben pl. egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet fizetni a szálláshely zsebről.

Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények (pl. futóversenyek) nevezési díját is ki lehet egyenlíteni SZÉP Kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz, hiszen ezek a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják.