Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A forint euróval szembeni történelmi mélypontja, valamint a horvát és a román fizetőeszközökhöz mért gyengülése azt jelzi, hogy a forint a régió legsebezhetőbb valutája, egy esetleges nemzetközi pénzügyi válság ezért beláthatatlan következményekkel járna. A forint lesz az első áldozat, ha bármi baj történik a világ pénzügyi rendszerében - mondta Burány Sándor.

A politikus szerint ezért a kormánynak azonnal be kell fejeznie az euróra történő átállás halogatását.

A Párbeszéd parlamenti képviselője kérdésre kijelentette, elfogadhatatlannak tartja Balla István komáromi közös ellenzéki képviselőjelölt korábbi, nyugdíjasokat érintő kijelentését. Egy hiba alapján nem vonnak le messzemenő következtetést, ugyanakkor minden jelölttől azt kérik, tartsák tiszteletben a választókat. Balla István - vélhetően a nyugdíjasok rezsiutalványával kapcsolatban - korábban azt írta ki a Facebookra, csökkent a birkahús ára, már csak 9000 forint egy szavazat ára - írta az állami hírügynökség.

A Magyar Nemzeti Bank a forintárfolyamot az inflációra gyakorolt hatásán keresztül vizsgálja, s amíg azt nem emeli meg túlzottan a gyenge árfolyam, addig nem várható ez ellen irányuló lépés. Minderről bővebben itt olvashat.