A döntéshozók csütörtökön 40 bázisponttal 5 százalékra emelhetik az egyhetes betéti kamatlábat - derül ki a Bloomberg által megkérdezett kilenc közgazdász becsléséből. 

Az orosz támadás múlt heti kezdete előtt minden előrejelzés arra mutatott, hogy nem változtatnak az Európai Unió már így is legmagasabb irányadó kamatlábán, azonban a forint folyamatosan gyengül a háború kezdete óta, régiós társainál is gyorsabban veszít értékéből. Csütörtök délután fél 4-kor már új mélypontra esett az euróval szemben, 383,602 forint a történelmi negatív rekordszint, ami több mint 5 százalékos napon belüli gyengülést jelent.

A háború kezdete óta csak az orosz rubel, valamint Kazahsztán és Kirgizisztán valutái veszítettek többet az értékükből.

"A forint rendkívül volatilis volt, és ha holnap reggelig nem következik be jelentős korrekció, akkor a jegybank több mint 30 bázisponttal emelheti az egyhetes betéti kamatot" - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank közgazdásza a lapnak.

A kamatemelés lenne az "első védelmi vonal" egy jegybanki beavatkozás esetén - mondta Virág Barnabás jegybanki alelnök az Inforádiónak adott keddi interjújában. Ugyanakkor azt mondta, hogy a magyar monetáris szigorítási ciklus továbbra is "kiszámítható" és "rugalmas" marad, így a levegőben maradt, hogy a döntéshozók csütörtökön emelnek-e kamatot.

A múlt év végi heti kamatemelési hullám óta a jegybank a tényleges kamatemelések ütemét és gyakoriságát havi 30 bázispontra csökkentette. Az utolsó ilyen kamatemelésre február 24-én került sor, de most a Bloomberg által kérdezett közgazdászok által jósolt medián is 40 bázispontos emelést valószínűsít.

 

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.