Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának januári ülésén semmit sem változtattak a kamatokon - maradt a 13 százalékos alapkamat. A jegybanki döntés kommentáló közlemény, és Virág Barnabás alelnök tájékoztatója után mégis szélsebesen emelkedni kezdett a forint árfolyama.

A magyar fizetőeszköz az euróval szemben 390,6-ig erősödött hirtelen, amire 2022 júniusa óta nem volt példa, később pedig már a 390-es szint alá ért

- írja a Bank360.hu

Kép: Reuters

A forint hirtelen nagy erősödésének hatására a dollár a 360-as lélektani határ alá került, ami utoljára 2022 májusában fordult elő.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a monetáris tanács ülése után tartott tájékoztatójában hangsúlyozta: az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Bár az infláció mérséklődésére számítanak, több tényező is ezt segíti majd elő, enyhítés a monetáris kondíciókban egyelőre nem lesz.

A piacot a leginkább az foglalkoztatja, meddig tartja fenn a jegybank az egynapos betéti tenderek 18 százalékos kamatszintjét, ami jelenleg az irányadó kamatnak számít. Ennek csökkentése addig nem várható, amíg Magyarország kockázati megítélése trendszerűen nem kezd javulni - közölte az alelnök.

Ennek egyik kulcsa lehet az uniós források tényleges lehívásának engedélyezése.

Az infláció 25 százalék fölötti tetőzésére számítanak az MNB-ben, de az áremelkedés üteme csökkenni fog, mivel az enyhe tél miatt mérséklődnek az energiaárak és a fogyasztás is. Az élelmiszerárak növekedése is lassulhat, a kereslet is kezd csökkenni az egyre drágább élelmiszerek iránt. Emellett a jegybank bízik abban, hogy Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatai is segítenek kordában tartani az árakat – derül ki a Bank360.hu tudósításából. 

Új fejlemény, hogy a bankok kötelező tartalékrátáját áprilistól a jelenlegi 5-ről 10 százalékosra emeli az MNB.

Ez tovább szűkítheti a likviditást a piacon. Mindennek ellenére a jelenlegi technikai recesszió dacára 2023 egészében GDP-növekedést vár a jegybank. A folyó fizetési mérleg is javulni fog, vannak már erre utaló jelek, és további jó hír, hogy az állampapír-hozamok is csökkentek október óta.