A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételeit 407 milliárd 766 millió 184 ezer forintban, kiadásait 465 milliárd 327 millió 392 ezer forintban állapítja meg. A különbözet pedig az az 57,5 milliárd forintos hiány, amit hitelből, értékpapírok és bankbetétek bevételeiből kívánnak finanszírozni - miközben a futó hitelek törlesztésére közel 7 milliárdot kell félretenni. 

Karácsony Gergely már jelezte:

nem biztos, hogy ez a költségvetés tartható lesz

Ahogy fogalmazott: éppen csak navigálni tudnak ebben a lehetetlen helyzetben. Éppen ezért nem is kér senkit arra, hogy megszavazza ezt a költségvetést, mindenkinek a lelkiismeretére bízza, hogy érez-e felelősséget.

A Fidesz fővárosi frakciója egyetlen módosító indítványt sem nyújtott be Budapest jövő évi költségvetéséhez, és nem is adta hozzá a szavazatát.

A DK képviselői annyiban volt konstruktívabbak, hogy eleget téve Karácsony Gergely kérésének megfelelően segítettek a szavazatukkal, de rögtön leszögezték, hogy nem értenek vele egyet. Ahogy Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője fogalmazott:

a főváros mozgástere mára szinte teljesen elfogyott,

a város a jövő évi költségvetésben a gazdasági túlélésért fog küzdeni - tette hozzá.

Ami viszont egyértelmű, hogy ebben a túlélésben a kormány nem lesz partner - ez a költségvetési szavazás előestéjére időzített Magyar Közlönyből egyértelműen kiderül. Sem az önkormányzat sem pedig a komoly éhkoppon tartott BKV hitelfelvételét nem támogatják, ami nagyságrendileg 62 milliárd forint értékű további fejtörést okoz majd a budapesti városházának.