Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményeinek finanszírozását 2004. november 9-én hagyta jóvá az EIB, az azóta eltelt időben megtörtént a beruházás teljes körű előkészítése - közölte a Pénzügyminisztérium. A megvalósítást segítő hitelszerződés az 576 millió euró összköltségű fejlesztéshez 194 millió euró hitelkeretet biztosít, ebből a Budapest 100 millió eurót, az állam 94 millió eurót használhat fel. A szennyvíztisztító megvalósítását segíti továbbá az Európai Unió Kohéziós Alapjából elnyert 305 millió euró összegű, vissza nem térítendő támogatás. A negyedik metróvonal megépítéséhez az EIB 875 millió eurót biztosít, ebből a Főváros 184 millió eurót, az állam pedig 691 millió eurót használhat fel a metrótörvényben rögzített finanszírozási aránynak megfelelően. A metróvonal teljes bekerülési költsége 1167 millió euró. A finanszírozási szerződések aláírásával megkezdődhet a két beruházás megvalósítása, így számottevően javul a főváros tömegközlekedése, a környezetvédelmi beruházással pedig az Európában elfogadott szintre emelkedik a megtisztított szennyvíz aránya a fővárosban. Az EIB igen kedvező feltételekkel nyújtja a hiteleit: a futamidő 25 év, 6-7 éves türelmi idővel és 3 havi EURIBOR közeli kamatszinttel, rendelkezésre tartási jutalék nélkül.