A 2011. március 11-ei földrengés és a japánoknál máig megacunamiként hivatkozott szökőár végül azért vezetett a fukusimai atomerőmű katasztrófájához, mert az erőmű kisegítő áramforrás-egységeit nem jól és nem jó helyre tervezték. A következmény: a Tokiótól alig 200 kilométerre épült hatreaktoros, 5300 MW összteljesítményű komplexumot le kellett selejtezni, mivel három blokkban magolvadás történt, az erőmű területén több kémiai robbanás is bekövetkezett, jelentős mennyiségű radioaktív szennyeződés került a levegőbe és ennél is több sugárfertőzött folyadék mosódhatott be a Csendes-óceánba.

A földrengésnek és a szökőárnak hivatalosan 18 500 áldozata volt, az erőműben történt katasztrófa szövődményei miatt a statisztika mindössze 40 halottat jegyez. Összesen mintegy 470 ezer embernek kellett elhagyta az otthonát, közülük több mint 160 ezren évekig nem mehettek haza, kényszerszálláshelyeken laktak, segélyen éltek, sokan mentális betegségek áldozatává is váltak, akár több száz kilométerre Fukusimától.

QP | Quality Placement

A robotok is meghaltak

Ami a technológiai következményt illeti: a fukusimai Daiichi Erőműben történt nukleáris katasztrófa után (melyet végül a csernobili eseményekkel soroltak egy kategóriába) biztonsági megfontolásokból az országban mind az 54 nukleáris reaktort leállították. A Nukleáris Szabályozási Hatóság (NRA) által újrakalibrált működtetési és biztonsági követelményeknek megfelelve közülük 33 kaphatna zöld jelzést, ám 10 évvel Fukusima után, idáig csak kilenc jutott el.

A Toshiba 2011-ben még arra vállalkozott volna, hogy 10 év alatt végez a torzó és a romok, törmelékek eltakarításával, illetve a terület veszélymentesítésével, de hamar nyilvánvaló lett, hogy erre sokkal több idő kell. Noha az erőmű üzemeltetője, a Tepco idén januárban nemzetközi médiatúrát szervezett a területre, hogy bemutassa, milyen eredményeket ért el, abszolút értéken mérve az elmúlt évtized arra volt elég, hogy a három leolvadt reaktor egyikéből sikerült a fűtőelemek kétharmadát kihoznia.

Mindezt azután, hogy az ember által megközelíthetetlen helyekre bejutás évekig sikertelenül végződött, mert a területre küldött robotok mind "meghaltak" az óriási sugárdózis következtében. Az első sikeresnek mondható robotbeavatkozásra 2017-ig kellett várni, de most is úgy számolnak Japánban, hogy a romok szakszerű eltakarítása akár 41 évig is eltarthat.

Toposzképzés

Nemzetközi siker is lett, nem csak odahaza vált bestsellerré egy vékonyka, nem egészen 200 oldalas regény, aminek főhőse egy tokiói parkban élő, majd meghaló hajléktalan. A főszereplő Fukusimából származik, ahol emlékei szerint élete legszebb éveit töltötte mezőgazdasági munkásként, majd egy nagy építkezésen idénymunkásként, aztán a régió kiürítése miatt maradt az életéből a pusztán a parkban létezés. Yu Miri Tokyo Ueno Station kötetévet fél éve nyerte el a National Book Awardot, de azt is érdemes tudni róla, hogy a regény alapját mintegy 600 tokiói hajléktalannal folytatott beszélgetés-interjú adta, akiket a nyári olimpia miatt a kormány igyekszik eldugni szem elől és a statisztikákból is.

A Leszerelési projekt mellett egyfajta járulékos plusz, hogy eddig mintegy 70 ezer ember dolgozott azon, hogy a mintegy 16 millió köbméter erősen szennyezett talajt összegyűjtse és bezsákolja, emellett tárolni kell több mint 1,2 millió tonna (naponta úgy 100 tonnával növekvő méretű) radioaktív vizet, ami a sérült reaktorok hűtési kényszereként keletkezik. Ezt egy lepárló-szűrő rendszerrel jelentős részben megtisztítják a sugárzó anyagoktól, de az így visszamaradó radioaktív "zaccot" is el kell tárolni.

Eközben mindehhez a kommunikációban azt kell erőltetni - ahogyan az a Global Research cikkéből jól kirajzolódik -, hogy a radioaktív termőtalaj "újrafeldolgozása" történik, az összegyűjtött hulladék elégetése az "hőhasznosítás, a sugárszennyezett anyagok (mint amilyen a mára már igen nagy mennyiségű védőruha is) "fertőtlenítés" útján visszakerül a kilábalásért dolgozó japán gazdasági körforgásba.

Akkor is, ha mindez nem több retorikába csomagolt önbecsapásnál.

Ami a fukusimai radioaktív szennyezés mennyiségét illeti: 2011-ben az első, hivatalos japán becslések szerint a csernobili katasztrófához viszonyítva Fukusima annak "csak" mintegy 10 százalékát érte el annak, de ez a becslés először felment gyorsan 20, majd amikor az ország nukleáris hatósága, a japán OAH (Nuclear and Industrial Safety Agency, NISA) júniusban a Tepcótól részben függetlenül is mért, 25 százalékra. Ugyanakkor abból, hogy - amint az 2011 nyarán kiderült - a NISA is megpróbálta kedvezően befolyásolni az adatokat - ami aztán az ügynökség vezetőjének, illetve a nukleáris biztonsági ügynökség vezetőjének és egyik alelnökének a fejébe került - nem merészség azt állítani, hogy vélhetően a NISA számai is alulbecsülték a valódi értékeket.

Más kutatók ezt az arányt már az első hónapok után is inkább 40 százalék közeli mértékre tették, azzal együtt, hogy az óceánba kerülő szennyeződésre vonatkozóan a szakemberek csak igen óvatos becslésekig merészkedtek el. (Egy 2014-ben készült szakértői jelentés, azt állította, hogy az erőműből kikerülő radioaktív anyag mennyiségének 80 százaléka hullott ki, illetve került végül a Csendes-óceánba.)

Színjáték a nagyvilágnak

Eközben ma már erősödik az élményturizmus is. Bár a japánok, Csernobillal ellentétben nem a katasztrófa helyszínét ajánlják megtekintésre, hanem a helyreállítás és az újraindulás sikerességét propagálják, itt sem mennek a szomszédba némi csúsztatásért. Amikor a prefektúra helyreállított élelmiszer-termeléséről (rizs, eper, őszibarack stb.) és virágzó gasztronómiájáról (rák-, és halételeiről) tudósítanak, érdemes tudni, hogy azok ritkán köthetők a leginkább szennyezett Futaba, Namie vagy Kawamata járásokhoz.

Ugyanez a helyzet azzal a mintegy 350 hektáros ma is lényegében lakhatatlan területtel, amiről a Greenpeace 2019-es mérései azt mutatták, hogy ott továbbra is kritikus sugárzási szintek mérhetők. Sőt, mivel a régióban található erdős területeket nem mosták le, nem mentesítették, az a veszély is fennáll, hogy azok "továbbra is a hosszú távú újraszennyeződés forrásai lesznek" - fogalmaztak a környezetvédők.

Amivel a tokiói nyári olimpia közeledtével a világot győzködik a helyzet rendeződéséről, azok a területek az erőműtől távolabb vannak, akár 40-50 kilométerre. Ezeket, így Iwaki vagy Hirata régiókat, már 2011-ben is eleve kevésbé károsan érintette a katasztrófa.

Bumeráng

A nukleáris eredetű környezetszennyezés kapcsán persze lehet szörnyülködni azon, ha híre jön, hogy a Kalifornia partjainál kifogott halakban a fukusimai reaktorból származó radioaktív izotópokat mutattak ki, de azzal, hogy az atomenergia feletti uralkodó ember képe csupán illúzió, a napokban a Lyonban és a svájci-francia határ közelében élők is szembesültek. Március elején az eget vörösre festő szaharai porviharról ugyanis kimutatták, hogy abban a '60-as évek francia nukleáris kísérleti robbantásainak radioaktív részecskéi, főként Cézium-137 vannak jelen jelentős mennyiségben. A Euronews híradása szerint a sugárszennyezés nem jelentős mértékű, a bumeráng-hatás azonban így is több, mint elgondolkodtató.


Őrült nagy tételek

Amikor az atomerőművek által termelt olcsó áram témaköre előkerül, a Fukusimáéhoz hasonló kockázatvállalásról sosem esik szó. Pedig a japán példa az állatorvosi ló. A főként a főváros (és vonzáskörzete) igényeit kiszolgáló 4500 megawattos termelői pakk legrégebbi egysége 40 évig minden különösebb probléma nélkül tette, amiért teremtették: villamas energiát termelt. Bejáratott, alaposan "kipróbált" rendszerként üzemelt, amit az üzemeltetői, mint a tenyerüket, úgy ismertek, de amiről 2011 március 11-én (és az azt követő napokban) mégis kiderült, hogy eleve óriási tervezési hibával épült meg, és akár csodának is nevezhető, hogy a dominódőlés csupán 10 évvel ezelőtt és nem hamarabb következett be.

Kétségtelen, hogy a japánban elkövetett hibát mára a nukleáris ipar világszerte kijavította, kijavíttatta. De az ennél kisebb méretű, hatású és következményű nukleáris baleseteknek is rendre az a sajátossága, hogy olyan helyzetekben történnek, aminek kivédhetőségére addig korábban nem is gondoltak. E kivételes, de tragikusan nagy árat követelő hibákért kell és érdemes a nukleáris energiával tervezést újra meg újra felülvizsgálni. Fukusima tíz éve már, de még évtizedekig e kockázat fel nem ismerésének és be nem kalkulálásának az árát fizetteti meg Japánnal.

Az évfordulóra készülő friss Japan Timesba készült egy infografika, ami címszavazza, számszerűsíti és közérthetővé teszi mindezt. E szerint a szigetországnak az atomerőművi katasztrófa eddig 16,9 billió jen gazdasági kárt okozott. Ezt a nagyságrendet forintra lefordítani is alig lehet elképzelni. Egy japán jen jelenleg 2,84 forintot ér, tehát az összeg 48 ezer milliárdra jön ki. Ennyi a tavalyelőtti évi magyar GDP összege. És miközben ezért a pénzért az erőmű már egyetlen kWh-nyi energiát sem volt képes magából kipréselni, e horribilis összeghez - csupán a jobban összevethetőség érdekében - két további tételt érdemes rendelni.

Az egyik, hogy a Paksi Atomerőmű majdani, teljes leszerelési költségét hivatalosan 1650 (nem hivatalosan legalább 1800) milliárd forintra teszik a szakemberek. A másik, hogy a fukusimai erőmű teljes körű leszerelésének várható költségeit a japán közgazdasági kutatóközpontban most, 2021-ben 31-145 ezer milliárd forintra (11-51 billió jenre) számolták ki (igaz, a tokiói kormány saját becslése szerint ez az összeg megközelítőleg "csak" 23 ezer milliárd forintig, vagyis 8 billió jenig pörög majd el).

Túlélő elvesztett szeretteire emlékezik Fukusimában 2021. március 10.
Kép: Getty Images

Hatalmas emberi áldozat

Ami ennél nehezebben megszámolható, az az emberekben esett kár. A 2011-ben az erőmű közeléből kitelepített, mintegy 160 ezer emberből a hivatalos adatok szerint 122 ezret engedtek vissza máig a korábban evakuált területekre azzal, hogy az erőmű közvetlen közelében nem, de a mintegy 350 hektáros zárt zónán kívül már ismét lehet élni. A kormányzat által is katalizált hazatelepülési folyamat (például azzal, hogy megszüntették a segélyezésüket, ellátásukat), megkezdése előtt, 2016-ban a Greenpace saját sugárzásmérési projektet folytatott a területen, és sok párhuzamot talált a csernobili helyzet kezelésével.

A Nukleáris sebhelyek címmel publikált jelentésben a humán oldalra gyakorlatilag ugyanaz került, mint amit azóta több pszichológiai és szociológiai felmérés is megállapított: jellemző a poszttraumás stressz, a súlyos depresszió, az, hogy a túlélőknek bűntudatuk van, valamint, hogy a hangulati és szorongásos rendellenességek akár évtizedekig is pusztíthatják a lelküket.

Azt is igazolták már, hogy a gyermekek különösen fogékonyak az efféle PTSD-re, 2019-ben közülük minden ötödik küzdött valamilyen hangulati vagy szorongásos rendellenességgel. ami a normálnak tartott érték duplája. Mindezeken nem sokat változtatott a 2019-es újabb visszatelepülési hullám sem, ellenben gyakran visszaköszönő elem a túlélőkről szóló riportokban a hatalommal szemben kialakult zsigeri bizalmatlanság. Ez utóbbiról írt például a Scientific American is: az állandóan dózismérővel közlekedő egyik riportalanynak feltűnt, hogy a kormányzati műszer mindig hatodannyi értéket mutat, mint a sajátja.

A 2014-ben megjelent Chrisis without End (vagyis: Krízis vég nélkül) című kötet is a Fukusimában történek orvosi oldalára fókuszált. Írója, Helen Caldicott később arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az érintett japán hatóságok mindent megtesznek, hogy - ahogyan Csernobil kapcsán a szovjetek - minél kevesebb konkrét egészségügyi adatot szolgáltassanak, Fukusima utóhatásai témakörében a pajzsmirigyrákra szűrt, 2011-ben 18 alatti korosztályban nem az egy az egymillióban értéket mutatták ki a felmérések, hanem a megvizsgált 300 ezer főből mintegy kétszázat.

És mindezekért most már senkit nem vonnak felelősségre.

Igaz, öt évvel a katasztrófa után vádat emeltek az erőművet üzemeltető Tepco egykori elnöke és két alelnöke ellen, de a halált és sérülést okozó, foglalkozás körében elkövetett hanyagság vádja alól az akkor 75 éves Kacumata Cuneszihát, a 65 éves Muto Szakaet és a 69 éves Takekuro Icsirót három évvel később felmentették, így a történtekért senkit nem terhel személyi felelősség. Mintha csak úgy megtörtént volna.

A romeltakarításon és az erőművek leszerelésére tett erőfeszítéseken túl Fukusimában látható nyoma van annak, hogy mégis változik valami. Nem elsősorban a nagy falról van szó, ami az iwatei prefektúráig elnyúló, 300 kilométer hosszúságú, változó (3-15 méter) magasságú beton hullámzár, hanem Fukusima jövőbeli szerepéről, funkciójáról is. Feladata ugyan az energiatermelés maradt, de a jelleg alaposan megváltozott.

A célkeresztben: 2040

Japán pillanatnyilag leginkább a szénhidrogénekre támaszkodik (szén: 25 százalék, földgáz: 23 százalék, olaj: 39 százalék) energiaellátásában. A kormány eredeti terveben az szerepelt, hogy 2030-ra kellene elérni a napelemekkel a 64 GW termelési kapacitást, de ezt már 2018-ban megközelítették (55GW), miközben a szél "feltalálása" a szigetország számára gyakorlatilag csak most kezdődik (2018-ban 3,6 GW volt). A Fenntartható Energiapolitikai Intézet (Institute for Sustainable Energy Policies, ISEP) adatai szerint  a megújuló energia részesedése az energiatermelésben 2019-ben elérte a 18,5 százalékot. Ebből a napé 7,4 százalék, de jelentős a víz (7,4 százalék) és a biomassza (2,7 százalék) is. Ami a nukleáris energiát illeti: 2015-ig nulla volt az aránya, azóta 6,5 százalékig feltornázta magát az újraindított reaktoroknak köszönhetően.

Fukusimai látkép - 2021. március 10.
Kép: Getty Images

Így is elgondolkodtató, hogy miközben a japán kormány még mindig azon agyal, hogy miként volna lehetséges hogy 2030-re az atomenergia energia-mixbeli részaránya visszatérjen a 20 százalék körüli tartományba (2011 előtt ez 30 százalék felett állt), a fukusimai katasztrófa közvetlen következménye mégiscsak az - ahogyan azt a New York-i székhelyű Villamos energetikai és Elektronikai Mérnökök Intézetéből (Institute of Electrical and Electronics Engineers, IEEE) napokban publikált friss cikkben írják - Japán a megújuló energiatermelés reneszánszát éli. Folyamatosan felértékeli a nap, a szél és a zöld hidrogén szerepét a saját gazdaságában.

Jövő a radioaktív roncs mellett

Az IEEE, amely önálló projektként, a baleset óta több mint 160 cikket publikált Fukusimával kapcsolatban, kiemelte, hogy a 2014-ben indult regionális energetikai újjáépítést valójában befésülik a szigetország dekarbonizációs terveibe. Így a japán iparra és az egyetemi kutatásokra és innovációkra támaszkodva a térség a napelemes és szélenergiás rendszerek hatékonyságnövelésével is foglalkozik, de dolgoznak hőszivattyús és geotermiás rendszerfejlesztéseken, tavaly pedig - alig 60 kilométerre az atomerőmű roncsaitól - megnyílhatott a Fukushima Hidrogénenergia Kutatási Terület.

Ez utóbbi most óránként 1200 köbméter hidrogén ellátására képes, és ezzel jelenleg a világ legnagyobb hidrogénüzemének számít. A prefektúra célja, hogy 2040-re Fukushima teljes energiaszükségletét megújuló energiaforrásokból tudja előállítani. Tíz évvel előzhetik meg ezzel a Japán egészére vonatkozó karbonsemlegességi vállalást. És ha most már jól alakulnak a dolgok, addigra eltakarítják az egykor a technológia csúcsaként privilegizált atomerőmű utolsó nyomait is.