Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Plusz két hetet adott magának a kormánytöbbség a 2015-ös költségvetés benyújtására, ugyanis az államháztartási törvény szerint erre október 15-ig sort kellett volna kerítenie a kormánynak, ezt a parlament a múlt héten elfogadott módosításával október végére tolta ki. A hivatalos indoklása szerint ezt a megyei jogú városok kérték - olvasható a törvényjavaslatban, és ezt közölte a sajtóval Banai Péter Benő, az nemzetgazdasági tárca államtitkára is.

A dolog szépséghibája, hogy a központi költségvetés benyújtásnak időpontjához túl sok köze nincs a megyei jogú városok szövetségének, ezzel szemben a határidő-módosítás inkább az október 12-i önkormányzati választásokkal lehet összefüggésben. Az NGM csak október 15. után kezd kommunikációba, addig a tárca munkatársainak, illetve a költségvetés előkészítésével foglalkozó más minisztériumok szakembereinek is kommunikációs stopot rendeltek el.

Az ÁSZ már vizsgálódik

A határidő eltolásától függetlenül folyik a 2015-ös költségvetés előkészítésének ellenőrzése, ez derül ki az Állami Számvevőszék egy napokban publikált közleményéből és kvázi nyilvános utasításából. A határidő kitolásától függetlenül már folyik a 2015-ös büdzsé véleményezése, az ÁSZ kiemelten fókuszál a költségvetési tervezés minőségét, megalapozottságát érdemben befolyásoló kérdésekre, valamint a korábbi években igazolódott kockázatot hordozó előirányzatokra - olvasható a számvevők közleményében.

A rövidebb határidő miatt, néhány ellenőrzést elhagynak a számvevők, így például 2013-as zárszámadás során feltárt hiányosságokat nem veszik górcső alá, mondván azok nincsenek közvetlen összefüggésben 2015-ös büdzsével. Szintén nem foglakozik az ÁSZ a középtávú - hároméves - kitekintésű adatok ellenőrzésével, mondván érdemesebb 2015-re koncentrálni.

A költségvetési ellenőrzés egyik legfontosabb része az államadósság-szabály ellenőrzése, vagyis az, hogy az GDP alapú államadósság csökkenjen a következő évben is. Ez nem lesz nehéz feladat, hisz az ÁSZ elfogadja a kormány GDP-prognózisát, így az ellenőrzés során a költségvetési szervek, állami vállalatok adósságának várható alakulását vizsálják.

Nincs itt semmi "furcsaság"

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a törvényi előírások szerint véleményezi a következő évre vonatkozó központi költségvetési törvényjavaslatot. Az ellenőrzés természetesen alkalmazkodik a törvénytervezetet összeállító Nemzetgazdasági Minisztérium ütemezéséhez, ugyanakkor a véleményezés folyamata már jóval az Országgyűlésnek való benyújtást megelőzően megkezdődik - válaszolta az ÁSZ cikkünkre reagálva. A közleményben továbbá hangsúlyozzák: a számvevőszéki ellenőrzés több szakaszból áll össze, mindez azt biztosítja, hogy az ÁSZ megalapozott véleménnyel támogassa az Országgyűlést a költségvetési törvénytervezet parlamenti tárgyalásának megkezdésekor. Tehát semmi "furcsaság" nincs abban, hogy a költségvetési törvénytervezet véleményezése már jelenleg is folyamatban van, ez a korábbi években is pontosan így történt - tette hozzá az ÁSZ.