Az első bejelentésre viszonylag korán került sor, hiszen vasárnap reggel 7:01-kor már azt lehetett olvasni a valasztas.hu-n, hogy megsérült egy rendőrségi plomba, ám mivel a többi sértetlen volt, ezért 6:16-kor meg is indulhatott a szavazás.

Ezt követően egy sérült urna okozott kisebb izgalmakat, majd 7:22-kor robbant a bomba: az "egyik választópolgár 6:40 perckor jelezte, hogy a szavazóhelyiség faliújságján a Kétfarkú Kutya Párt egy matricát helyezett el, és a falra is ragasztottak egyet." Szerencsére ez sem akasztotta meg a szavazást, hiszen "A zavaró elemeket eltávolították".

Napközben számos esemény zavarta a választások zavartalan lebonyolítását, több helyen például bejelzett a tűzjelző, de volt olyan eset is, hogy egy szavazó a fülkében 1 darab üres lebélyegzett pártlistás szavazólapot talált. Ezt egyébként utólag érvénytelenítették. (Április 8. két mellbevágó tanulsága.)

A Győr-Moson-Sopron megyei Nyúlon azonban ennél nagyobb izgalmak voltak: "2018. 04.08-án 6. óra 10 perckor az átjelentkezéssel szavazó állampolgár az egyéni választókerületi szavazólapot bélyegzés előtt az SZSZB tagjának kezéből kikapta és az SZSZB előtt az általa kijelölt személyre és szervre két egymást metsző vonallal adta le szavazatát. Az SZSZB elnöke felhívta a választópolgár figyelmét, hogy bélyegző lenyomat nélkül szavazata érvénytelen. Ekkor az átszavazó állampolgár kapott egy darab lebélyegzett egyéni választókerületi szavazólapot és egy darab lebélyegzett listás szavazólapot, melyet szintén az SZSZB előtt az általa kijelölt személyre és szervre két egymást metsző vonallal leadta szavazatát. Ezt követően borítékba tette a szavazólapokat. Ezután a borítékot az ott lévő urnába bedobta. A választópolgár kérte a jegyzőkönyv felvételét." A szavazata egyébként érvényes volt.

Maradunk a megyében, ám ezúttal Hegykőn jelentkezett egy önkéntes demokrata: "A szavazóhelyiségben megjelent egy választópolgár, aki szavazni nem akart, viszont benyújtott egy beadványt "Tájékoztatás az Alaptörvény érvénytelenségéről" címmel. A szavazóhelyiséget addig nem akarta elhagyni, amíg a bizottság nem jegyzőkönyvezi a beadványa átvételét. A bizottság elnökének felszólítására az illető a szavazóhelyiséget elhagyta."

Becskeházán pedig ennél is komolyabb dolgok történtek, a helyi választási bizottság elnöke ugyanis eltörte a karját. Az sajnos nem derült ki, ez hogyan sikerült, de az már igen, hogy a helyettese ugrott be a helyére. Nem ez volt az egyetlen sérülés: a budapesti XXI. kerületből azt jelentették, hogy "a szavazókörben az SZSZB elnökhelyettest baleset érte. Jobb kezén a mutatóujja az ülőke és a szék lába közé szorult. Ennek következtében az ujjából egy darab leszakadt."

Kaposváron ezzel szemben egy részeg okozott problémát: "Egy választópolgár a szavazóköri helyiségben ittasan jelent meg, a bizottság egy tagjával szemben indokolatlanul emelt hangvételt használt, a szavazólapok közül távozáskor egyet átadott, a másikat vélhetően az urnába dobta." Nem ő volt az egyetlen kötekedő: Tarnabodon "egy szavazópolgár bejött szavazni és ügyintézés közben az SZSZB tagjait szóban rágalmazta, analfabétának nevezte a tagokat. Tettlegességig nem fajult. A megbízott tagokat köpönyegforgatónak nevezte. Szavazás után elhagyta a helyiséget." Ittasan szavazni menni, úgy néz ki többek számára alap. Pécsett egy választópolgár "13,30-kor bejött, igazolta magát. Átvette a szavazólapokat (egyéni, nemzetiségi). Aláírta a névjegyzéket. Többszöri felszólításunk ellenére telefonozott. Részeg volt. Politikai nézeteit is hangoztatta. A fülkébe nem ment be szavazni, majd 13.50-kor a kitöltetlen szavazólapokkal távozott a szavazóhelyiségből." És milyen intézkedést hozott erre a helyi választási bizottság? "A helyiségből távozását megakadályozni nem tudtuk."

Zagyvaszántón ennél is durvább események történtek: "két fő nem helyi lakos úgy használta a mosdót, hogy nem jelzett a Szavazat Számláló Bizottságnak." Volt, aki az iratait vesztette el egy napra: "A szavazópolgár a szavazás során a borítékéba betette a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját is." Őt megnyugtatták, hogy másnap visszakapja a dokumentumait. Hasonló eset történt a XVIII. kerületben is, ám ő 19 óra után visszament és még aznap visszakapta az okmányait.

Baján sem telt el eseménytelenül a nap: "Egy Választópolgár a reggeli szavazásnál nem akarta elhagyni a szavazóhelyiséget. Később 11 óra 15 perckor visszajött és arra kérte az SZSZB-t, hogy adjon neki 1000 forintot taxira. Hangoskodott, durva kifejezéseket használt, a szavazni akaró polgárokat zavarta." Végül a rendőrség kísérte ki.

Volt néhány olyan esemény is, amelyről bár megemlékezik a valasztas.hu, de nem igazán érthető miért. Ilyen volt az, amikor a helyi szavazatszámláló bizottság az jelentette, hogy "a Balassagyarmati Városi TV munkatársai 06:40-kor felvételeket készítettek a szavazásról." És hogy mi volt erre a reakció? "Interjút nem készítettek, a szavazás menetét nem zavarták. Külön intézkedésre nem volt szükség."

A kép forrása: Napi.hu / Szabó Dániel