A havi teljes fogyasztás 6,605 terawattóra (TWh) volt, a csúcsnapi felhasználás, 291 gigawattórát (GWh) tett ki, ez majdnem 30 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A gáztüzelésű erőművek termelése az előző hónaphoz képest 8 százalékkal csökkent, a tavaly májushoz képest jelentősen, 42 százalékkal emelkedett, a tavalyi 384 gigawattóráról 546 gigawattórára.

A közlemény szerint az igényeket a behozatal fedezte, a többlet elsősorban ukrán, román, horvát forrásból érkezett. Elkezdődhetett egyúttal a betárolás is, amelynek előtte a magas belföldi fogyasztás mellett az árak alakulása sem kedvezett, mivel egész Európában drága volt a gáz.

A nettó import májusban ismételten kis mértékben, 2,5 százalékkal növekedett, a betárolás 4,7 TWh értékkel, 54 százalékkal meghaladta az előző évi értéket, ezzel a tárolás elmaradása jelentősen csökkent. A belföldi nettó termelés 1,17 TWh-t tett ki, ez 4,3 százalékkal magasabb érték az előző hónaphoz viszonyítva.

A növekvő árak ellenére a kontinens nagy szállítói nem növelték kínálatukat. Csökkent a norvég, az afrikai, valamint az LNG behozatal is, áprilishoz képest csak az orosz-import emelkedett – olvasható a közleményben.

Az egész Európára kiterjedő kínálati hiányt emelte ki a MEKH honlapján közzétett májusi piacmonitoring is. A tárolói intenzitás az egész térségben alacsony, a belföldi betárolás meghaladta a tavaly májusit, de időarányosan elmaradásban van – tették hozzá.