A tavaly a korábbi szint sokszorosára emelkedő európai gázárak, melyek a magyar importárat is meghatározzák, mostanra sokat csökkentek: kevéssel 50 euró alatt van a megawattóránkénti jegyzés, míg tavaly az év első felében 70 és 100 euró között volt, majd nyár végére 350 euróig száguldott fel, ahonnan gyorsan visszaesett, aztán decemberben került ismét 100 euró alá, azóta pedig még egyszer megfeleződött.

Jelenlegi piaci ár

A 2021-et megelőző évtizedben ezzel szemben nagyjából átlagosan 20 euró volt az ár, ahhoz képest a jelenlegi szint még két és félszeres, miközben a korábbi, rezsicsökkentettnek nevezett, az átlagfogyasztás alatti lakossági ár nagyjából 20 eurós árnál volt reális, ráadásul 300-320 forint közöti euróárfolyam mellett.

Az összehasonlíthatóság kedvéért megnézzük, köbméterben és forintban mennyi a piaci ár, ami persze nagykereskedelmi ár, amire még még egyéb költségek és az áfa is hozzájön, mire kialakul a fogyasztói ár.

Az egy megawattórás érték nagyjából 95 köbméter gáznak felel meg, így egy köbméter tőzsdei ára 53 eurócentnek felel meg, ami jelenlegi árfolyamon 200 forint. Az ebből számolt fogyasztói ár 350-400 forint között lehet, ami alapján az átlagfogyasztás alatt ár igen nagy költségvetési kiegészítést igényel, a 725,5 forintos piaci ár viszont már viszont már lényegesen magasabb ennél, elvileg tehát csökkenhetne is.

Átlagfogyasztás alatt év végéig marad az ár

A szombati Kormányinfón felmerült a kérdés, hogy csökkenhet-e ennek megfelelően a piaci ár. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy egyrészt nehéz még csak a mostani piaci árral számolni, mivel a tárolók feltöltése tavaly jóval drágább áron zajlott, ennek felhasználása most még zajlik, így a tényleges bekerülési ár most még indokolja a magasabb fogyasztói árat, ami

április 30-áig ezért biztosan nem is változik.

A 102 forintos átlagfogyasztás alatti arról Lantos Csaba energiaipari miniszter nemrég az közölte, hogy év végéig biztosan marad. Ennek megváltoztatása kétségkívül komoly politikai kérdés, ezért vélhetően addig fogják tartani, amíg elbírja ezt a költségvetés, ráadásul a mértékadó piaci ár év végéig akár tovább csökkenhet is az európai gáztárolók viszonylag magas tél végi telítettsége és a bővülő LNG (cseppfolyósított gáz) importlehetőségek miatt.

Árcsökkenési lehetőségek

Ami reálisabb, hogy a 725,5 forintos átlagfogyasztási feletti piaci ár csökkenjen, ugyanakkor vélhetően ezzel is óvatosan fog bánni a kormány. Ha a mostani piaci szintre, közel a felére csökkentené, akkor nincs lehetőség arra, hogy az ebből befolyó pénz bármennyit is kompenzáljon az átlagfogyasztás alatti ár veszteségéből, így jó eséllyel csökkenteni fogják az árat, de arra számítunk, hogy ennél kisebb mértékben, kb. 550-650 forintos szintre.

A következő fűtési szezon előtt vélhetően újra felülvizsgálják az árat az akkori gázpiaci folyamatok és a költségvetés helyzetének függvényében.