A kormányzat érezhetően visszaváltott egy-két fokozatot az év végén a költségvetési megszorításokkal, ugyanakkor bőven marad a választások előtti osztogatásra, sőt valójában éppen azért volt szükség a tavalyi és az idei költségvetés átszabására, hogy erre legyen tér - írja a G7.

Összegezve a 2021-re és 2022-re tervezett nagyjából 4000 és 3153 milliárd forintos költségvetési hiányok mellé az év végén több mint 1100 milliárd forintnyi kiadáscsökkentést fogadtak el, jelentős részben beruházások elhalasztásával. A lakosság különféle rétegei számára betervezett pénzekhez nem hogy nem nyúltak hozzá, hanem adott esetben még növelték is az összeget.

Például a februárban esedékes teljes 13. havi nyugdíj esetében, amivel kapcsolatban Orbán Viktor tavaly szeptemberben jelentette be, hogy az eredetileg tervezett kétheti plusz helyett teljes havi összeg jár majd. A Pénzügyminisztérium év végén megjelent, 2021-2025-ös időszakra vonatkozó makrogazdasági és költségvetési előrejelzése szerint öt intézkedésnek köszönhetően közel 1800 milliárd forint többletjövedelem jut a háztartásokhoz.

A fiatalok és a családok adókedvezményein, illetve a nyugdíjasok pluszpénzein túl két kategóriát is megemlít a dokumentum a „jövedelemnövelő kormányzati intézkedések” között. Az egyik az ágazati béremelések kategóriája, ahol januártól béremelésre számíthatnak a rendvédelmi dolgozók mellett az orvosok és a szakdolgozók, a bölcsődei dolgozók, a szociális dolgozók és a kulturális szférában dolgozók, valamint a pedagógusok is. A másik a 20 százalékos minimálbér-emelés, amivel együtt az ahhoz kötött családtámogatások is emelkednek.

A minimálbér-emelés ellentételezését szolgáló járulékcsökkentés 750 milliárd forintot vesz ki az idei költségvetés bevételi oldalából. Mivel a 2022-es költségvetést eredetileg alacsonyabb inflációs pályára tervezték, a mostani várakozások szerint a magasabb inflációnak és nagyobb gazdasági növekedésnek lesz egy olyan hatása is, hogy a bevételi oldalon hangsúlyos áfabevételek is meg fognak ugrani, ezek a pénzek pedig így visszajuthatnak a költségvetésbe.