A Gellért gyógyfürdővel egy épületegységet alkotó, ugyanakkor másik tulajdonoshoz tartozó Gellért Szállót 2019-ben a Danubius Hotels eladta az Indotek Groupnak, amely komoly fejlesztési terveket jelentett be. A patinás jelleg megtartása mellett a szálloda teljes körű felújítását ígérték – írja a Termál Online.

2021 végén bezárták a hotelt a felújítások idejére, majd a fürdőrészt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közölte, hogy a szálloda felújítását összekötik a fürdő rekonstrukciójával.

2022 elején tervezték bezárni a fürdőrészt, viszont a felújítás időpontja 4-5 hónapokkal eltolódott.

A Gellért fürdő így jelenleg is nyitva tart, viszont a szállodafejlesztés megtorpant. 2022 végén a BDPST Group felvásárolta a fürdőt az Indotek Grouptól.

Az új tulajdonos még nem közölte a felújítás kezdetének pontos idejét, emiatt viszont azt sem tudni, hogy meddig üzemelhet még a gyógyfürdő.

Ameddig csak lehet, nyitva tart a Gellért

Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a nyárig biztosan nyitva marad a Gellért Gyógyfürdő. 

A fürdő és a szálloda alap infrastruktúrája részben közös, viszont az elmúlt hetekben megoldották, hogy független legyen a fürdő áramellátása a szállodaépülettől. Így biztosítható, hogy ameddig csak lehet, addig nyitva tartsák a fürdőt.

Kérdéses, hogy ütemesen újítják-e fel a Gellért Gyógyfürdőt, mert ebben az esetben az épületnek csak egyes részeit kellene időlegesen lezárni, azaz a munkálatok idején is fogadhatnák a vendégeket.

Hamarosan megnyit az ország legdrágább fürdője

Amennyiben minden a tervek szerint halad, az idei szezon kezdetére révbe érhet az ország legdrágább fürdőfejlesztése. Bővebben>>>