Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly óta már minden ötödik magyar 65 évnél idősebb, 2040-re pedig minden harmadik hazai lakos lesz ebben az életkorban, ami rendkívüli terhet ró a nyugdíjrendszerre. Bármennyire is messzinek tűnik azonban ez az életszakasz a mai fiatal felnőttek számára, nagyban meghatározza az előttük és utánuk járó generációk jövőjét az, hogy mikor és mennyit fektetnek saját nyugdíjas éveikbe – áll a Generali Biztosító közleményében.

A mai Y generáció a hazai lakosság csaknem ötödét teszi ki, így az X-esek után a legnépesebb nemzedékként vannak jelen a munkaerőpiacon, tehát komoly gazdasági erővel rendelkeznek. A vállalat az Y-osokat kérdezte arról, hogyan látják saját pénzügyeiket, mi alapján hozzák meg ehhez kapcsolódó döntéseiket és hogyan vonhatnánk be őket minél hamarabb az öngondoskodásba.

Nagy a változatosság

Úgy tűnik, hogy hiba lenne általánosítani a generációt pénzügyi attitűdjei kapcsán. Általános jelenségnek tűnik, hogy a felnőtté válás időszaka jelentősen megnyúlik: ennek, valamint a pénzügyekkel kapcsolatos hiányos edukációnak tudható be, hogy az Y-osok gyakran később önállósodnak anyagi szempontból, és amikor ez megtörténik, akkor is sokat nyom a latba a szülők véleménye, illetve az általuk hozott pénzügyi döntések.

Sok esetben összecsúsznak a tanulmányok, a munka és a családalapítás, és az azonos korú fiatalok gyakran egészen más életszakaszban járnak.

Magasabb bér, több megtakarítás

A megfelelően rugalmas pénzügyi termékek és az egyes élethelyzetekhez szabott megoldások mellett a megkérdezett fiatalok szerint az anyagi körülmények és a bérszínvonal az egyik legmeghatározóbb tényező a megtakarításoknál. A válaszadók szerint akkor jutnak el az Y-osok az öngondoskodás gondolatához és kezdenek el a jövőjükbe fektetni, amikor úgy érzik, kellő számú tételt kipipáltak a bakancslistájukon: szeretnek utazni, elektronikai cikkekre és kütyükre költeni.

A kisebb értékű pénzügyi termékeknél, biztosításoknál az ár dominál, azonban mikor nagyobb pénzügyi kötöttségeket vállalnak, akkor a bizalom, a nyílt kommunikáció és a személyes kapcsolat számít, ezzel tudják leginkább megszólítani és elkötelezni őket a szolgáltatók.

Az azonban valóban igaz, hogy sokszor döntenek hirtelen, impulzívan: elegendő akár egyetlen rossz tapasztalat, egy későn megválaszolt email vagy rosszul kezelt panasz, és az Y-osok máris továbbállnak.