Ha a teljes konszern, a Generali Holding Vienna 52,4 millió eurós eredményét tekintjük, a magyar leányvállalat a konszern összes nyereségének közel harmadát "hozta". Karl Stoss, a holding elnöke elmondta: érdekeltségeik közül Magyarországon és Csehországban már jelentős profitot termelnek, Romániában pedig a fedezeti pont környékén tartanak. Lengyelországban, Horvátországban és Szlovéniában még a fejlődés azon a szintjén áll a társaság, amikor nem lehet profitot termelni. Pálvölgyi Mátyás a 2005-ös tervekről elmondta: a Generali a piaccal együtt szeretne bővülni, ami mintegy 4 százalékos korrigált díjbevétel-növekményt jelent. (2004-ben ez a mutatószám 6,6 százalék volt), míg a biztosító adózás előtti profitja előreláthatóan 5 milliárd forint lesz a 2004-es 4,8 milliárd után.