Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem kis kavarodást okozott a kormány azzal, hogy megváltoztatta a gépjárműadó-fizetés több évtizedes gyakorlatát: e sarcot ugyanis 2021. január 1-jétől már nem a helyi önkormányzatokhoz kell befizetni, hanem a NAV-hoz - olvasható a portálon.

Az eddigi módi szerint a helyi önkormányzatoknak befizetett gépjárműadók 60 százaléka folyt be az állami költségvetésbe. A koronavírus-járvány 2020 március közepi berobbanására hivatkozva azonban a kormány ezt a szabályt is átszabta. Előírva, hogy ezentúl a köznyelvben súlyadóként ismert tehernek nem a 60, hanem immár a 100 százaléka kerül a központi büdzsébe, hogy ezáltal is több jusson a járvány elleni védekezésre. Vagyis, az önkormányzatoknál egy fillér sem marad. 

A tavaly őszi adócsomagban a NAV-hoz került a gépjárműadóval kapcsolatos ügyintézés is. Az adóhatóság december elejéig várt, akkor írt azoknak, akiknek 2021. november 23-án legalább 1000 forint gépjárműadó-tartozásuk volt. Ilyen fizetési értesítést 21 285 gazdálkodó és csaknem 383 ezer magánszemély kapott a NAV-tól. Ami az 5,4 milliósra tehető hazai gépjármű-tulajdonost tekintve meglehetősen magas, közel 7,5 százalékos arány.

Az önkormányzatokhoz jogtalanul befizetett gépjárműadók nem kerültek át automatikusan a NAV-hoz, azt a tulajdonosnak kell(ett) visszaigényelnie, s ennek érdekében egy úgynevezett visszatérítési kérelmet benyújtania ahhoz a helyhatósághoz, ahová az idén már tévesnek számító módon juttatta el a gépjárműadót.