Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A válság hatása továbbá abban is megmutatkozik, hogy a háztartások több mint fele most már ritkábban végez nagybevásárlásokat és minden vásárlásnál kevesebbet tesz a kosárba.

Egyre inkább előtérbe kerülnek az akciók, 2009-ben a promóciók keretében megvásárolt termékek aránya növekedett a hazai napi fogyasztási cikk piacon. A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltünk otthon, és nem fizetünk olyan szolgáltatásokért, amelyeket magunk is el tudunk végezni.

A GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásainak legfrissebb eredményei szerint a 2008 szeptemberében elkezdődött gazdasági válság hatására a háztartások először a ruházkodáson és az utazáson igyekeztek spórolni, a 2009-es évben viszont már az élelmiszer és a háztartási vegyi áruk mennyiségi vásárlásai is csökkentek.

A magyar háztartások 80 százaléka a tavalyi évben bevallottan kevesebbet költött ruházkodásra és utazásra, mint az előző években. A rendelkezésre álló szabadon elkölthető forintok mennyisége tízből kilenc honfitársunknál pedig tovább csökkent a növekvő lakhatási költségek hatására. Az élelmiszerre és a vegyi árura 2009-ben elköltött forintok összegét a lakosság egyik fele magasabbnak, míg másik fele alacsonyabbnak érzi, mint korábban, vagyis a társadalom kettészakadása felerősödött. Honfitársaink közel felének már az élelmiszer vásárláson is jelentősen spórolni kell. A lakosság másik fele azonban ahol tud, igyekszik megtakarítani, az élelmiszeren viszont nem spórol.

Kevesebb nagybevásárlás

A magyarországi háztartások több mint fele ma már ritkábban megy el „nagybevásárolni", mint korábban. Emellett az átlagos bevásárló kosara is kisebb lett a válság kitörése óta, azaz a lakosság több mint feléről elmondható, hogy alkalmanként kevesebb terméket vásárol. A jól bevált házi praktikákat is egyre többen alkalmazzák, így igyekeznek csökkenteni az élelmiszerekre és vegyi árukra költött összegeket.

Leleményes magyarok - változó szokások

A beszűkült anyagi lehetőségek miatt a háztartások többségének változtatnia kellett korábbi szokásain. A kialakult helyzethez való alkalmazkodást mutatja az egyes élelmiszer kategóriák vásárlásainak növekedése is. Az ecetet például az ízesítés mellett egyre többen használják tisztítási céllal is, az otthoni sütés-főzés keretében pedig a sütőpor segítségével igyekeznek sokan az étkezésekre kiadott összegeket csökkenteni.

A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltünk otthon, az otthonunk zárt világában keressük a biztonságot, saját magunk állítunk elő bizonyos dolgokat, és nem fizetünk olyan szolgáltatásokért, amelyeket magunk is el tudunk végezni.

Új kihívások a kereskedelemben, előtérbe kerülő promóciók

A fogyasztás mennyiségi és értékbeli csökkenése a kereskedelmet is új kihívások elé állítja.

A kereskedelmi láncok akciós újságait a háztartások harmada gyakrabban figyelte 2009-ban, mint 2008-ban. Erre az igényre a láncok válaszoltak is, hiszen a hirdetések - a péksütemény, a növényi zsírok, az olajok, a zöldség, a gyümölcsök és a tejtermékek hirdetései - száma is növekedett ez idő alatt.

2009-ben a promóciók keretében megvásárolt termékek aránya is növekedett a hazai napi fogyasztási cikk piacon, az akciós értékesítés közel eléri az összes eladott mennyiség harmadát. A promócióban történő vásárlások közül kiemelkedik a forró italok értékesítése, hiszen a kategória teljes mennyiségének 43 százalékát promóció keretében vásárolták meg a fogyasztók.