Idén februárban az üzleti szférán belül a szolgáltató cégek kivételével minden ágazat pesszimistábbá vált, főleg az ipar - derül ki a GKI Gazdaságkutatónak az EU támogatásával készített felméréséből.

Az ipari bizalmi index februárban a 2021 végi szint alá esett. Az építőipari termelők februári hangulata lényegében megegyezett a decemberivel.

A kereskedelmi bizalmi index minimálisan csökkent. Ez az egyetlen ágazat, ahol valamivel több a pesszimista, mint az optimista vállalkozás.

A szolgáltatói bizalmi index februárban megközelítette a koronavírus-válság kezdetétől számított időszak csúcspontját.

Februárban megállt az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának három hónapja tartó csökkenése, főleg a szolgáltató cégek optimizmusának köszönhetően. Csak az építőiparban lett gyengébb a létszámbővítési szándék, de itt is több az alkalmazottak számának növelésére, mint csökkentésére számító cég.

Eközben ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme – két hónapos gyengülés után – érezhetően markánsabbá vált.

Még sok áremelés jöhet

A friss adatok szerint a cégek áremelési törekvése tovább erősödött, különösen a szolgáltató szektorban, de fokozódott az építőiparban is.

A kereskedelmi cégek körében ugyan némi gyengülés következett be, de így is e cégek mintegy 70 százaléka készül áremelésre.

A fogyasztók inflációs várakozása viszont – több hónapos erősödés után – harmadik hónapja gyengül.

A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét a vállalatok továbbra is pesszimistán látják, de ennek mértéke második hónapja enyhül. Immár a szolgáltató cégek a legkevésbé borúlátók. A lakosság véleménye viszont kissé kedvezőtlenebb lett.

Az állami pénzosztás feldobta a magyarokat

A GKI fogyasztói bizalmi index februárban – novemberi zuhanását követően – már harmadik hónapja javult, s elérte nyári, viszonylag kedvező szintjét. A lakosság saját pénzügyi helyzetét a januárinál kedvezőbbnek, lényegében a válság előttivel azonosnak érezte.

A saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése elérte mindenkori csúcspontját.

Mutatók az utóbbi fél évben (százalékpont)
HónapÜzleti bizalomFogyasztói bizalomKonjunktúra
2021. szeptember6,5-20,3-0,5
október8,7-15,22,5
november9,1-25,10,2
december4,4-19,4-1,8
2022. január6,4-17,80,1
február5,3-17,0-0,5
Forrás: GKI Gazdaságkutató Zrt.