A GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint április óta az üzleti várakozások mintegy 13, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, s augusztusban is ez utóbbiak zuhanása volt a markánsabb.

Magyarországon az üzleti bizalmi index 2021 tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások okozta pánik idején volt utoljára hasonló mélységben. (A fogyasztók véleményében most augusztusban először tükröződhetett a rezsiemelés bejelentésének hatása.)

Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt, legkevésbé az iparnak, itt a júliusi esés volt markáns. Immár csaknem minden ágazatban több a pesszimista, mint az optimista cég, az iparban e két arány csaknem megegyezik.

Az építőipari bizalmi index érezhetően romlott, háromhavi mélypontjára süllyedt. A kereskedelmi bizalmi index augusztusban júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb. A szolgáltatói bizalmi index a júliusi javulás után augusztusban ugyancsak zuhant, rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése.

Újra nőhet a munkanélküliség

Augusztusban a júliusi szünet után folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának április óta tartó romlása, gyakorlatilag már csak az iparban és a szolgáltató szektorban több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég.

Folytatódott a lakosság munkanélküliségtől való félelmének ugyancsak április óta tartó erősödése. Főleg az ipari cégek áremelési törekvése kapott új lendületet augusztusban, csak a kiskereskedelemben volt tapasztalható minimális enyhülés. E szektorban azonban a cégek több mint 70%-a így is emelni tervezi árait, s ezt az arányt augusztusban az építőipar is megközelítette. A fogyasztók inflációs várakozása a júliusi megtorpanás után tovább erősödött. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét az elmúlt hónapokban a vállalatok és az emberek is egyre drámaibbnak látták. E tekintetben a mostaninál csak a Covid-válság első és a gazdasági világválság néhány hónapjában volt pesszimistább a hangulat.

Egyre rosszabb a a fogyasztók helyzete

A GKI fogyasztói bizalmi index mélyrepülésben van.

A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest jelentősen rosszabbnak érzékelte, megtakarítási képességét pedig a februári, mindenkori rekord szintje óta folyamatosan romlónak.

Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit változatlannak, míg a következő egy évre vonatkozót erősen romlónak érzékelték júliushoz képest - derül ki a GKI adataiból.

Mutatók az utóbbi fél évben (százalékpont)
HónapÜzleti bizalomFogyasztói bizalomKonjunktúra
2022. március2,4-28,0-5,5
április10,5-20,02,6
május6,9-29,5-2,6
június3,7-39,4-7,5
július2,0-41,7-9,4
augusztus-2,1-49,2-14,3
Forrás: GKI Gazdaságkutató Zrt.