Így az országos átlagban (adó után) 6,75 millió forint tőkejövedelem jutott az átlagos tőkésre 2020-ban, miközben a nettó éves átlagkereset ekkor a KSH adatai szerint 3,2 millió forint volt - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Az elemzés szerint az összes magyarországi tőkejövedelem 78 százalékát a legfelső 11 százalék, összesen csupán 30 ezer ember birtokolja, ők fejenként 48 millió forint tőkejövedelmet vihetettek haza 2020-ban.

A 2019-eshez hasonlóan a tőkejövedelmek csaknem Budapesten (35 százalék) és Pest megyében (16 százalék) keletkezett. Szintén magas volt a súlya Hajdú-Bihar megyében (5,5 százalék), míg Nógrád megyének a korábbi adatokhoz hasonlóan egyedüliként volt egy százalék alatti (0,6 százalék) a részesedése.

A teljes keletkezett tőkejövedelmekből nagy arányú volt még Bács-Kiskun megye, Győr-Moson-Sopron megye, illetve Fejér-megye részesedése (együtt 14 százalék). Ellenben alacsony (2 százalék alatti) volt ez a részesedés Vas, Tolna, Békés, Heves és Zala megyékben.

Települési szinten a tőkések legnagyobb része Budapesten és a megyei jogú városokban él (46 százalék), csaknem harmaduk (32 százalék) városokban, kevesebb mint negyedük (22 százalék) pedig községekben. A tőkejövedelmek megoszlása alapján Budapest és a megyei jogú városok súlya együtt 55% százalék.

A budapesti tőkéseknek megy a legjobban

Az egy tőkésre jutó jövedelemben a főváros teljesített messze a legjobban, 10,2 millió forintos átlaggal. A városokban az egy tőkésre jutó tőkejövedelem 6,1 millió forint.

A 2019-es évi adatokhoz képest jelentős változások történtek. Miközben a tőkések száma minden településtípuson 11-12 százalékkal esett, az egy tőkésre jutó jövedelmek – a községeket leszámítva – minden településtípusnál több mint 20 százalékkal növekedtek.

A legnagyobb bővülés a városokban volt (+27,5 százalék). Ebből arra lehet következtetni, hogy a koronavírus-járvány által okozott nehéz gazdasági környezetben a leggazdagabb tőkések még gazdagabbak lettek, míg a szegényebb tőkések vagy nem jutottak nyereséghez, vagy a gazdaság újraindítását célzó 0 százalékos kamatozású hitelek miatt nyereségüket újra befektették a cégükbe - állapították meg a kutatók.

Tőkések és tőkejövedelmek 2020-ben
TelepüléstípusEgy tőkésre jutó bruttó jövedelem (millió Ft)Éves változás (%)Tőkések aránya (népesség %-ában)Éves változás (%)
Budapest10,2024,4%3,7%-12%
Megyei jogú városok6,0821,6%3,1%-12%
Városok6,1227,5%2,5%-12%
Községek4,717,0%2,0%-11%
Országos átlag6,7523%3%-11%
Forrás: NAV adatai alapján GKI-számítás

A települési adatokból az is kiderül, hogy az egy lakosra jutó tőkejövedelmek alapján a 2019-ben első helyezett Felcsút 2020-ra csak a második lett egy főre jutó 5,7 millió forinttal.

Az első helyezett egy lakosra jutó 7 millió forint tőkejövedelemmel a Somogy megyei Somogycsicsó lett 2020-ban, harmadik helyen pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnót végzett 2,8 millió forint/lakos értékkel.

A fővárosban – nem meglepő módon – az V., a XII. és a II. kerület teljesített a legjobban egy lakosra jutó tőkejövedelmek tekintetében (1,6, 1,5 és 1,1 millió forinttal).