Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a javaslatot 480 EP-képviselő támogatta, 159-en szavaztak ellene és 58-an tartózkodtak. A GMO-k uniós engedélyezési szabályai tavaly tavasszal kerültek ismét reflektorfénybe. Egy-egy GMO-ról ugyanis két bizottságnak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) kell döntenie. Ha az EFSA támogatja és egyik bizottság sem ellenzi, akkor az Európai Bizottság köteles kiadni a termesztési engedélyt, amely az egész Európai Unióra érvényes. Ez alól csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával bújhat ki minden tagállam, amelyet eredetileg nem erre a célra találtak ki, és amelynek nagyon szigorú feltételei vannak.

A tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács csak akkor tudja megakadályozni az engedély kiadását, ha az uniós tagok minősített többsége határozottan ellene szavaz. Tavaly tavasszal egy GMO-kukorica esetében nem volt meg ugyan a súlyozott minősített többség, de szám szerint a tagországok döntő hányada ellenezte az engedély kiadását. Ez mozdította ki a patthelyzetből a most elfogadott jogszabály tervezetét.

Az új jogszabály magát az engedélyezési eljárást nem változtatja meg, de minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.

A magyar érdekek érvényesültek GMO-ügyben kedden az Európai Parlamentben (EP), amikor a képviselők megszavazták a GMO-k termesztésének tagállami tiltását lehetővé tevő jogszabály módosítását - szögezte le a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kommentálva az EP döntését. "Magyarország számára kiemelten fontos stratégiai érdek, az Alaptörvényben is megfogalmazott célkitűzés, hogy biztosítsuk a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét" - áll a tájékoztatóban, amely azt is hozzáteszi: a kedden elfogadott jogszabálymódosítás alapján egyszerűbb lesz a GMO-k termesztésének tiltása.

Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselője a szavazást követően úgy értékelte, hogy az új jogszabály elfogadása a GMO-k elleni küzdelem nagy jelentőségű lépése. Hölvényi helyes és felelősségteljes lépésnek nevezte az uniós törvényhozók által megszavazott megállapodást. A politikus azt is kiemelte, hogy az új szabályok kötelezik a GMO-t termesztő államokat, hogy védősávokat alakítsanak ki megakadályozandó, hogy génmódosított organizmusok jussanak át olyan országokba, ahol azok be vannak tiltva. Erdős Norbert pedig úgy vélte: az új szabályozás a jelenlegi rendszernél sokkal biztosabb lehetőséget ad a magyar mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzésére.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője azonban úgy vélte, hogy az elfogadott szöveg legfeljebb részsikerként, de inkább kudarcként könyvelhető el. A zöld frakcióban helyet foglaló politkus szerint számos fontos kérdés, mint pl. a határon átnyúló szennyezésekből eredő károkozás, illetve a génmódosított növények termesztése révén keletkezett károkért viselt felelősség nyitott, rendezetlen maradt. A politikus úgy látja, hogy az elfogadott szöveg értelmében továbbra is a vétlen fél, vagyis a károsult tagállam, annak hatósága, gazdálkodói és adófizetői viselhetik a szennyezésből eredő terheket.