Három hónap alatt az egész évre tervezett hiány 46,1 százalékára emelkedhet az államháztartás deficitje, amennyiben bejön a Pénzügyminisztérium (PM) legutolsó prognózisa. A március végére várt 472,5 milliárd forinttal szemben pár hete még csak 415 milliárd forintot terveztek, ám időközben az áfabevételek reméltnél rosszabb alakulása, illetve egyes agrártámogatások előrehozott teljesítése felülírta a PM terveit. A tárca a következő napokban aktualizálja az államháztartás év közbeni lefutására vonatkozó előrejelzését. A deficitet növeli, hogy az idén esedékes agrártámogatások döntő részét még az első félévben kifizetik, illetve ekkor rendezik az autópálya-építésekhez kapcsolódó számlákat is. A hiány tehát jócskán az időarányosan várható 50 százalék fölé emelkedne az első félévben, a kormány valószínűlég azért döntött a tegnapi ülésén úgy, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatok effektív kifizetései az első félévben nem haladhatják meg az éves keret 35 százalékát. A második félévet viszont valamelyest tehermentesíti, hogy akkor folyik be az adóbevételek nagyobb része. A kormány más módon is igyekszik megőrizni a költségvetés egyensúlyát: a büdzsé alakulásának függvényében felhasználható tartalékok szintjét a GDP 0,5 százalékáról 0,8 százalékra, vagyis 160-170 milliárd forintra emelte úgy, hogy szűkítette a kötelező tartalékképzés alóli mentességet élvező jogcímeket. Ugyanezen intézkedéshez tartozik az általános tartalékkeret felének – 25-30 milliárd forintnak – a befagyasztása. A PM továbbra is tartja az idei éves átlagos inflációra adott 4 százalék körüli prognózisát. A korábbi 4,5 százalékos előrejelzést a vártnál jobb, 3,6 százalékos januári adat ismeretében változtatták meg. A konszenzusnál szintén jobb, 3,2 százalékos lett a februári inflációs adat. A tárca azonban egyelőre nem lát okot legutolsó prognózisának felülvizsgálatára- írja a NAPI Gazdaság.