Idén 2200 gazda termeszt dinnyét a magyar fogyasztók számára, több mint 3700 hektáron, a miniszter azt kéri, hogy fogyasszunk minél többet belőle.

A sárga- és görögdinnye többek között A, C, B6 és E-vitamint, illetve vasat és foszfort tartalmaz, víztartalma pedig kiválóan hidratál, ami az emberi szervezet számára is kimondottan előnyös.

Termelői szervezetek, illetve a kereskedők megfelelő partneri kapcsolatai és előre történt egyeztetések alapján az áruházláncokon keresztül jelentős mennyiség került a magyar dinnyéből a hazai és a környező országok piacára.

A fejlődő termesztéstechnológiának, a megfelelő fajtahibrideknek és a klimatikus viszonyoknak köszönhetően a magyar dinnye egészen szeptember végéig a megszokott, kiváló minőségben elérhető lesz - emelte ki az agrártárca vezetője.