Az adózás előtti eredmény 189 százalékkal 13,8 milliárd forintra nőtt tavaly, az adózott eredmény 195 százalékos növekedéssel 11,251 milliárd forint lett. A Gránit Bank közgyűlése úgy döntött, hogy a nyereséget eredménytartalékba helyezik.

Eddigi működése során a Gránit Bank közel 20 milliárd forint adózás utáni eredményt termelt, ami a bank tőkéjét növeli, tekintettel arra, hogy a tulajdonosok egyetlen alkalommal sem vettek ki osztalékot.

A tőkemegfelelési mutató a múlt év végén 20 százalék felett volt, a bank tőkéje pedig 2022-ben közel 30 milliárd forinttal nőtt, tőkeemelés és az adózás utáni eredmény eredménytartalékba helyezése miatt.

 

2024-ben megy az extraprofit-adó, jön a 6 százalékos infláció

A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték – jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten. Kiemelte: a magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is képes jól teljesíteni. Bővebben>>>

Idén még egyszer túl fognak teljesíteni az elváráson

Az elnök-vezérigazgató szerint a tervek alapján az előző évi eredményt és a mérlegfőösszeget az idén ismét túl fogja teljesíteni a bank.

  • A bank mérlegfőösszege 49 százalékkal 1019 milliárd forintra nőtt 2022 végére.
  • 1063 milliárd forint konszolidált mérlegfőösszeget ért el.
  • A betétállomány 67 százalékos növekedéssel 674 milliárd forintra, az eszközállomány 40 százalékkal 436 milliárd forintra nőtt. A betét és refinanszírozás 788 milliárd forint volt.
  • A pénzintézet 104 ezer ügyfélszámlát kezelt 2022 végén.
  • A nem-teljesítő hitelek (NPL) rátája mindössze 0,02 százalék, amely érték bőven a hazai bankszektor átlaga alatt marad.

Több mint 1300 milliárd forintot bíztak a magyarok a bankra

A Gránit Bank tavaly lezárta az Equilor tranzakciót, 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerzett az Equilor Befektetési Zrt.-ben, jelenleg folyamatban van a Diófa Alapkezelő megvásárlása, az akvizíciókkal a bank erősíteni tervezi szerepét a teljes hazai pénzügyi szektorban.

A 2022-es bankcsoport szintű eredményekben az Equilor Befektetési Zrt. teljesítménye már megjelenik – mondta az elnök-vezérigazgató. A csoportszinten kezelt számlák száma elérte a 118 ezret, a kezelt vagyon nagysága pedig meghaladta az 1300 milliárd forintot tavaly.

költség-bevétel arány 43,9 százalékos volt, ami 20 százalékkal jobb az előző évi értéknél (a piaci átlag 60,4 százalék volt).

Bankadó, extraprofit adó és tranzakciós illeték nélkül a költség-bevétel arány 34,9 százalékos.

2022-ben a saját tőkearányos nyereség meghaladta a 25 százalékot, ami több mint kétszerese a hitelintézeti rendszer átlagának.