Mintegy 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz július elejétől, az ezt megelőző 6 hónapra járó 3,9 százalékos emelést pedig egyben kifizeti a kormány és marad a rezsicsökkentés is - jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

Ez az emelés azonban még így is "elmarad" a folyamatosan növekvő inflációtól, de az ukrajnai háború miatt továbbra is nagy a bizonytalanság. 

Gulyás elmondta, az ukrajnai háború következményei szinte minden országra kihatnak: magas az infláció és az energiaárak is megemelkedtek. A Pénzügyminisztérium jelenleg 8,9 százalékos inflációt prognosztizál.

Az árstop nélkül 13 százalék feletti infláció lenne Magyarországon - mondta a miniszter.

Gulyás: folytatódik az árstop

A kormány szerdán az üzemanyagárstop meghosszabbítását is bejelentette. A bolti árstop május elején, az üzemanyagos pedig május 15-én járt volna le, a mai kormánydöntés értelmében azonban továbbra is érvényben marad július 1-jéig a korlátozás. Emellett a kamatstop is egyidejűleg jár majd le.

Gulyás szerint nőtt az árstop jelentősége, mivel már több mint 15 százalékkal mérsékli a magyar fogyasztói árakat. "Az árstop nélkül 13 százalék felett lenne az infláció" - magyarázta. 

A kisebb benzinkutak nem kapnak több támogatást

Újságírói kérdésre a miniszter elmondta, a kisebb benzinkutak megmentéséért mindent megtesz a kormány, de plusz támogatást nem ad. Gulyás nem érti az intézkedésekkel kapcsolatos kritikákat, hiszen a kisebb kutaknak 20 forintos kompenzációt adnak és csökkentették a jövedéki adót is. (Ez az összeg azonban Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint kevés, mert csak a fuvardíj 8-10 forint literenként, ráadásul az ellátás sem teljes mértékben biztosított még. A jelenlegi állami kompenzáció duplájára van szükség a független benzinkutasok szerint; több száz független benzinkút dőlhet be a következő hónapokban.)

A miniszter ugyanakkor elmondta, mint minden piacellenes intézkedésnek, a benzinárstopnak is megvan az ára, de mégis több előnye van, mint hátránya, hiszen jó hatással van a családok pénztárcájára. Gulyás szerint a jelenlegi helyzet ugyanakkor mindenkinek nehéz, de a kormány "mindent megtett a kisebb kutakért."

Az árszabályozás az alábbi alapvető élelmiszerekre terjed ki

  • kristálycukor
  • búzafinomliszt (BL 55)
  • finomított napraforgó-étolaj
  • házi sertéscomb
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalékos zsírtartalmú tehéntej

Megérkezett az Európai Bizottság levele

Megjött az Európai Bizottság jogállamisági levele.

Gulyás elmondta, alá fogják írni a dokumentumot, amiben csak olyan megállapítások vannak, amiknek felvetésének jogosságával nem értenek egyet, de ezekről már régóta tárgyalnak a bizottsággal. "A most küldött levél azt tükrözi, hogy a helyreállítási alapból érkező összegek Magyarországra juttatásának nincs akadálya" - tette hozzá.

Jönni fog az orosz gáz

Gulyás arra az újságírói kérdésre, hogy mi történne, ha Oroszország elzárná a gázcsapokat, azt felelte, hogy minden helyzetre igyekszenek felkészülni, de Magyarország fizet a Gazpromnak, ezért ők nem fogják felbontani a szerződést.

A miniszter szerint az orosz földgáz és kőolaj nem váltható ki egyik pillanatról a másikra. Ha akarunk fűteni, azt akarjuk, hogy a lakásokban meleg legyen, a gazdaság működjön, akkor veszünk orosz földgázt és kőolajat.