Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Országgyűlés elfogadta a Versenytörvény azon módosítását, amely szerint a többségi állami tulajdonban lévő tőkealapok kihelyezései esetében az összefonódást a feleknek nem kell bejelenteniük a Gazdasági Versenyhivatalhoz.

„Az ilyen állami pénzügyi tőkebefektetések célja éppen az, hogy egy termék vagy szolgáltatás piacra vitelét elősegítsék elsősorban olyan start-up vállalkozások esetében, amelyek termékei vagy szolgáltatásai még fejlesztési szakaszban vannak, vagy marginális piaci jelenléttel rendelkeznek. Annak ellenére, hogy a GVH az egyszerű megítélésű, versenyaggályt fel nem vető fúziókat átlagosan 4 napon belül elbírálja, a befektetés mértékéhez képest a GVH-hoz való fúziós bejelentés előkészítésének jogi költség- és munkaidő igénye sok esetben aránytalan megterhelést jelentett a befektetők számára. Ez a bürokráciacsökkentő döntés egyértelműen kedvez a hazai gazdaságnak” – mutatott rá Rigó Csaba Balázs, a nemzeti versenyhatóság elnöke.

A javaslat által érintett körbe tartozó befektetések összértéke 2018-tól kezdődően meghaladta a 10,5 milliárd forintot, amik révén az állami többségi tulajdonában lévő tőkealapok eddig összesen 22 start-up vállalkozás indulását segítették. A nemzeti versenyhivatal az eddig megvizsgált 22 összefonódást tudomásul vette, és egyetlen esetben sem azonosított versenyaggályt.

A befektetések átlagos medián értéke mindössze 300 millió forint volt, amit jellemzően több ütemben helyeztek ki a vállalkozásokhoz, több évre biztosítva számukra a termékük vagy szolgáltatásuk fejlesztéséhez, illetve piacra viteléhez szükséges pénzügyi hátteret.

A jogszabály-változás eredményeként a GVH-nak a tranzakció zárásától számított 6 hónapon belül utólag lesz lehetősége versenyfelügyeleti eljárást indítani, amennyiben fennáll a verseny jelentős csökkenésének veszélye.

A magyar gazdaságban az elmúlt 10 évben egyértelműen növekvő trendet mutat a versenyhivatalhoz bejelentett összefonódások száma. A 2010. évi adatokhoz képest a bejelentések száma 2020-ra 42 százalékkal növekedett, azaz évről-évre több fúziót ellenőriz a hivatal.