Az újbudai rendőrgyilkos a tette elkövetése előtt aggasztó, nyöszörgő hangokat hallott a felette lakó idős hölgy lakásából kiszűrődni, emiatt törte be az ajtót. A kést is korábban emiatt vette magához, hogy esetlegesen meg tudja védeni az idős hölgyet, mondta a közmédiának Mikófalvi Ádám, Sz. Szilárd védője. Mikófalvi hozzátette: védence a kést később önként átadta a kiérkező rendőröknek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig vasárnap.  "Védencem letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság 30 napra elrendelte. Egészségügyi állapotára tekintettel az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte el a végrehajtását. Védencem a letartóztatás tárgyában tartott ülésen vallomást tett” – közölte az M1 híradójával a gyanúsított ügyvédje.

Arról már az Indexnek beszélt dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, hogy mi vár az elmegyógyintézetben a férfira az elkövetkezendő időszakban. 

A vizsgálatokat bizonyosan szakértők, egy igazságügyi pszichiáter és egy igazságügyi pszichológus fogja elvégezni. Ezek alapján készítenek majd az elkövetőről egy személyiségrajzot, feltérképezésre kerül az illető személyiségstruktúrája. A pszichológus szakértő a tesztek, az exploráció, az életútelemzés segítségével olyan pszichopatológiai ismérveket valószínűsíthet, amelyek súlyos személyiségzavarra utalhatnak, vagy a kriminális cselekménnyel összhangba hozhatók. Az általuk felállított diagnózis, szakvélemények fogják meghatározni, hogy a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható volt-e a rendőrgyilkos

–  mondta a lapnak a szakértő.

Hangsúlyozta, hogy aki ide bekerül, annál már eleve feltételeznek valamilyen kóros elmeállapotot.

Fiatal kollégáját gyászolja a rendőrség

Egy országot rázott meg a 29 éves Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester halála, aki azt követően veszítette életét, hogy január 12-én, csütörtökön késő este lakossági bejelentésre érkezett ki két másik rendőr kollégájával egy újbudai társasházhoz, ahol a 35 éves Sz. Szilárd épp egy kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben az elkövető megpróbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező rendőröket megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel.

A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg Baumann Pétert szívtájékon érte az egyik szúrás, és a kórházban életét veszítette. A combon szúrt rendőrt egyelőre megfigyelésre bent tartották a kórházban, a másik rendőr már otthonában lábadozik.