Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az állam megkívánta a gyógyfürdőket, ezért azzal az indokkal, hogy az amúgy is sanyargatott önkormányzatoknak nincsen elég pénzük a fürdők energiaszámlájára, az állam átvenné őket, aztán ha úgy alakul koncesszióba is lehetne majd őket adni - írja a Telex. 

A Telex értesülései szerint a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett növekedési és versenyképességi kabinet most azon tanakodik, miképpen lehetne kisajátítani a nagyrészt önkormányzati tulajdonban levő fürdőket.

Egy munkaanyag azt taglalja, hogy a Covid-19, majd az energiaválság nyomán olyan nehéz finanszírozási és működési problémák jelentkeztek a közfürdőknél és a gyógyfürdőknél, hogy érdemes lenne újragondolni a fürdők tulajdoni viszonyait. A Telex szerint a kormány természetesen a gazdaságosan működtethető, turisztikailag jelentős fürdőkre utazik, hiszen azokat érdemes megkaparintani, amelyek viszont nem ilyenek, azok maradhatnak az önkormányzatnál. 

Hajdúszoboszló polgármestere a Facebookon megjelent posztjában azt írta: nem fogják eladni a Hungarospát.

Czeglédi Gyula szerint az energiaválság komoly kihívást jelent az önkormányzati tulajdonú fürdőknek is, ugyanakkor a nehézségek ellenére a jelentősebb turistaforgalmat bonyolító fürdők csaknem mindegyike nyitva tudott maradni a jelenlegi helyzetben is. A bezárt fürdők egy része is csak viszonylag rövidebb üzemszünetet tart az amúgy is holtszezonnak számító év elejei időszakban.