A Covid-járvány rámutatott, hogy a hazai gyógyszeripar a pandémia időszakában is válságálló, de az elhúzódó krízis olyan kockázatokat is felszínre hozott, melyek már erőteljesen éreztetik hatásukat - mondta csütörtökön Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) elnöke a szövetség konferenciáján.

Ma Magyarországon minden második beteg hazai gyógyszerrel gyógyul, a szektor exportorientált, több mint 100 országban ismerik a magyar gyógyszereket, a gyógyszeripar jelentős foglalkoztató, több mint 35 ezer embernek ad munkát – sorolta az elnök.

Kiemelte:

hatalmas gond a szektorban, hogy a közfinanszírozott, vagyis a tb-támogatott gyógyszerek ára 2007 óta nem változott, 1683 olyan készítmény van forgalomban, melynek az ára az elmúlt 15 évben 20,5 százalékkal csökkent.

A szervezet elnöke előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is patrióta szemléletű gyógyszerpolitikára van szükség, valamint párbeszédre, hiszen a gyógyszergyártás speciális hűtés- és fűtéstechnikát igényel, ha a termelés egy esetleges energiakorlátozás miatti leáll, az hatalmas kárt okozhat a szektorban. Szükség lenne beruházásösztönzésre, a hazai hatóságok erősítésére, az energiaproblémák megoldására is.

Jól teljesít a szektor, de...

2021-ben a teljes magyar áruexport 5 százalékát adta a magyar gyógyszeripar, ez a hatodik legfontosabb termék - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára. 2020-ban a gyógyszerszektor termelési értéke 963,5 milliárd forint volt, 2021-ben 3,3 százalékos  2022-ben 20 százalékos növekedés történt. 2014 óta a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 21 gyógyszeripar beruházást hozott Magyarországra, jelenleg a HIPA előtt négy aktív döntés áll. 

A hazai gyógyszeripar 1,5 százalékos GDP arányos teljesítményt mutat, de növekedést az utóbbi években nem tudott elérni,

mondta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az Európai Unió más országaiban a gyógyszergyártók növekedési üteme gyorsabbnak bizonyult. Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány rontotta a magyar gyógyszeripar növekedését, de az elmúlt két évben a kormány által nyújtott egészségipari támogatási program keretében 57 cég hajtott végre fejlesztést, összesen 67 milliárd forintból.