"Fő rendező elvként a közfoglalkoztatást szükséges alárendelni annak a prioritásnak, hogy a kormány a versenyszféra munkaerőigényének kielégítését tekinti a foglalkoztatás terén elsődlegesnek" - fogalmaz munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár az LMP-s Szél Bernadett kérdéseire adott válaszában. Cseresnyés Péter szerint a következő kormányülésen tárgyalják a közfoglalkoztatásból történő kivezetés elősegítéséről szóló előterjesztést, amelyben több javaslat lesz a rendszer megreformálásához - olvasható a portálon.

Az államtitkár emlékeztetett: több intézkedést hoztak már azoknak, akik a közfoglalkoztatásból átmennének a nyílt munkaerőpiacra és ott próbálnának munkát találni. A közfoglalkoztató például köteles a közfoglalkoztatottnak fizetés nélküli szabadságot engedélyezni munkavállaláshoz, amelynek időtartama 90 napról 120 napra nőtt. A közfoglalkoztatottnak az állami foglalkoztatási szerv megfelelő állásigény esetén nyílt piaci ajánlatokat biztosít - tette hozzá.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta: az 5,5 millió aktív közül 150 ezer magyar embert vagy közmunkával kell ellátni, vagy el kell tartani. Vagyis ennyi embernek valószínűleg megmarad a közmunka, mivel őket bizonyos okok miatt nem lehet átdobni a versenyszférába.