Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A volt kormányfő pártja szimpatizánsai előtt beszéde elején úgy fogalmazott, hogy politikai ellenfeleik és "némelyek a demokraták" közül is már lassan egy évtizede meg akarják őt büntetni, börtönbe akarják csukni vagy egyszerűen csak ki akarják zárni a politikából. Ha érdemelt is büntetést, akkor azt kitöltötte, nem tartozik vádlóinak, csak önmagának, demokratikus meggyőződésének és hazájának

"Magyarország egyik vezetője voltam, vagyok és maradok - jelentette ki a politikus. Szavai szerint teszi a dolgát, vezeti a Demokratikus Koalíciót (DK), amiből sikeres pártot fog csinálni. Akinek ez tetszik, az velük mehet, akinek nem, az járja a maga útját - mondta Gyurcsány Ferenc, aki nem kér engedélyt ahhoz, hogy küzdjenek, mert "nincs alku, nincs mutyi, nincs megalkuvás" csak "a tisztesség ereje".

Magyarország nem erősödik, hanem szétmállik a mai hatalmasok kezei között - fogalmazott, miközben ezért Orbán Viktor miniszterelnököt tette felelőssé. Szavai szerint nem tisztelik, hanem megvetik a kormányfőt, akit nem vezetőnek tartanak, hanem bűnözőnek, egy "beteg embernek", aki az országot is beteggé tette. A jobboldalt bírálva azt mondta, nem hazug magyarkodásra, hanem mindenki által élhető hazára van szükség.

A tisztességes korrupció fából vaskarika, a politikusok nem arra kaptak megbízást, hogy lopjanak - jelentette ki Gyurcsány. A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint pártársainak jelentős része", és ha nem küldik el őket, akkor abba belegebed az ország - érvelt. Nincs jobboldali, vagy baloldali lopás, mindegy, hogy a tolvajok az országot, a földet vagy a metró pénzét lopják, ahogy az sem számít, hogy miniszterelnökök, városvezetők vagy vállalatvezetők - hangsúlyozta. Aki lopott és csalt, annak börtönben a helye, amit meg ellopott azt visszaveszik - nyomatékosította a volt kormányfő az MTI beszámolója szerint.

Gyurcsány Ferenc egyetértett azzal, hogy az általa demokratikusnak tartott pártoknak együtt kell működniük a választási győzelem eléréséhez. Szavai szerint az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint szeged szocialista polgármestere, Botka László viszont "egy kéretlen királycsináló invitálására, egy ideje a hátunk mögött titkos tárgyalásokat folytat". Nem a királycsináló személye a fontos, azokkal van baj, akik ebben részt vesznek és nem látják, hogy milyen játéknak válnak a részeseivé - mondta. A DK távol áll cselszövéstől, intrikáktól, titkos alkuktól - fogalmazott, azt üzenve "ha így viselkedtek, mi előbb tesszük nélkületek rendbe az országot, mint ti nélkülünk".

Nagyon sok demokrata akar kormányváltást, de a demokratikus létezésnek nem az egy a tábor, egy a zászló a lényege, hanem a különbözőség megvallása, a vita, a küzdelem - közölte. A küzdelem résztvevői időnként sebeket ejtenek és sebeket kapnak, de a lényeg a demokraták egymás iránti szolidaritása. Kit érdekel, hogy mi történt évekkel ezelőtt, mikor vissza lehet adni az ország hitét - tette fel a kérdést.

A DK vezetője szerint a jobboldal egy részében biztosan indokolt és jogos történelmi sérelmek sokasága van, például az 1948 utáni diktatórikus baloldal tettei miatt, emellett azt is elfogadja, hogy sokaknak a baloldalnál szimpatikusabb a modern konzervativizmus. "De hol van itt a modern konzervativizmus?" - kérdezte hozzátéve, annak az írmagját sem látja a Fideszben. "Orbán az új Csurka István, a Fidesz az új MIÉP" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint a történelem fogja megítélni azokat, akik bármit készek támogatni, ami nem baloldali. "El lehet veszejteni a hazát is, ha a vezér úgy gondolja, csak azért, mert jobboldalinak maszkírozza magát?" - kérdezte.

Gyurcsány Ferenc ismét egyértelművé tette, hogy nem köt kompromisszumot a Jobbikkal. "Nem váltjuk fel a rosszat a még rosszabbal" - fogalmazott, megjegyezve, a demokratikus értékeket veszélyezteti, aki kollaborál az "új hungarizmus eszméjét még mindig magában hordozó Jobbikkal".

A volt miniszterelnök szólt arról is, bár Európában sok helyen van szegénység, a dolgozói szegénység szinte csak Magyarországon létezik, a "perverz, jobb módúaknak kedvező adók, évekig elmaradt fizetésemelések" miatt. "Ha van embertelenség és tisztességtelenség, akkor ez az" - mondta, majd megígérte, hogy a DK tisztességes jövedelmet biztosít majd mindenkinek, aki tisztességesen dolgozik. "Az elfelejtett százezrek" adják ugyanis Magyarország erejét, "nem pedig a hazug, önfényező reklámok" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc az oktatás helyzetéről azt mondta, "Orbán Viktor teljesen tönkreteszi gyermekeink jövőjét" azáltal, hogy "nem kérdező, a hatalmat szótudóan kiszolgáló, elfogadó embermassza" kialakítására törekszik.

"Orbán előtt jobb volt, Orbán után jobb lesz" - vélekedett a DK elnöke az egészségügyről beszélve. Kiemelte, a "fideszes elitnek" szánt szuperkórház helyett a betegeknek tisztességes ellátásra, a dolgozóknak pedig a megélhetést biztosító jövedelemre lenne szükség.

Gyurcsány Ferenc beszéde végén a kormánypárti budapesti városvezetést is támadta. "Budapestnek öt ellenfele van: Tarlós István meg a négy évszak" - mondta, majd azzal folytatta, mivel nem tudják eltakarítani az utakat és a járdákat ezért őket kell eltakarítani.